Ma már kevés az alacsony bér

Nem alacsony bérekkel, hanem magas hozzáadott értékkel lehet tartósan versenyképesnek lenni – az új szlovák kormány erre látszik felépíteni gazdaságpolitikáját. A Fico-kabinet júliusi megalakulása politikai szempontból óriási fordulatot jelentett északi szomszédunknál, ám az új gazdasági miniszter, Lubomír Jahnátek első intézkedései azt mutatják, hogy a gazdaság stratégiai kérdéseiben szó sincs törésről.
Jahnátek például egy az egyben átvette a Dzurinda-kormány Minerva elnevezésű programját, amelynek célja, hogy a tudásalapú gazdaságba való beruházásokat ösztönözze. A magasan kvalifikált munkahelyeket létrehozó beruházások tehát a jövőben is sokkal nagyobb támogatásra számíthatnak Szlovákiában, mint azok, amelyek egyszerű betanított munkaerőt igényelnek.
Jahnátek a Die Pressének adott interjúban kifejtette: a szlovák gazdaság húzóágazatának számító autógyártás alól középtávon kicsúszhat a talaj, ha a bérköltségek emelkedése miatt továbbvándorol a tőke. Márpedig a bérek gyors ütemben emelkednek. Az Európai Bizottság elemzői 2006 első felében 7,5 százalékos drágulást mértek, amit az uniós tagállamok közül csak a baltiak szárnyaltak túl. Figyelmeztető jel volt, amikor egy német autóipari beszállító cég, a Dräxlmaier ez év tavaszán lefújta Rimaszombatra tervezett beruházása megvalósítását, és helyette Romániát választotta. Nem sokkal később valósággal sokkolta a szlovák közvéleményt és a politikai elitet, hogy az amerikai Samsonite bejelentette: bezárja évek óta működő leányvállalatát Somorján (Samorin), és Kínába viszi a termelést. Ezek korántsem elszigetelt példák, hiszen az utóbbi három évben – az autóipari nagyberuházások dacára – folyamatosan csökkent a Szlovákiába érkezett külföldi működő tőke összértéke. A gazdasági miniszter szerint ezt a folyamatot csak akkor lehet megállítani, ha az ország „olcsó gyártósor” helyett valódi tudásalapú gazdasággá tud válni.
Ezt a szükségszerűséget persze nem csak Pozsonyban ismerték fel. Magyarországon a gazdasági minisztérium évek óta hangsúlyozza a tudásalapú fejlesztések fontosságát, de Varsó és Prága sem igyekszik mindenáron megszerezni az alacsony színvonalú termelést hozó és így könnyen továbbvihető beruházásokat.
Nemzetközi elemzések is alátámasztják azt, hogy alacsony munkaerőköltséggel önmagában nem lehet tartósan versenyképesnek lenni. A legfrissebb erre vonatkozó tanulmányt a Conference Board adta ki. A jelentés egyfelől összehasonlítja az egyesült államokbeli, a nyugat-európai, a kelet-közép-európai, mexikói, kínai és indiai bérköltségeket, másfelől ugyanezen országok feldolgozóiparának termelékenységét is megvizsgálja. Az eredmény: egyes feltörekvő országok az egységnyi termelési értékre jutó költség szempontjából semmivel sem olcsóbbak Amerikánál, és a többieknek is lényegesen kisebb az előnyük, mint azt a nominális bérköltségek alapján várhatnánk.
Magyar-, Lengyel- és Csehország, valamint Mexikó esetében az átlagos feldolgozóipari bérszínvonal 10-15 százaléka az amerikainak, míg Törökországban 5, Indiában és Kínában 2-3 százalék ez az arány. A termelékenységet figyelembe véve azonban mindössze India és Kína tekinthető valóban olcsónak: az egységnyi termelési értékre jutó költség itt nagyjából ötöde az amerikainak. A Conference Board által vizsgált visegrádi országok kismértékben olcsóbbak, mint az Egyesült Államok, Mexikó pedig a rendkívül alacsony termelékenység miatt gyakorlatilag ugyanolyan drága telephely, mint gazdag északi szomszédja. Nyugat-Európa valamelyest drágább az Egyesült Államoknál, így a régi EU-tagországokhoz képest jelentős a magyar, lengyel és cseh ipar költségelőnye.