BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megújuló útra lép az unió

Jövő heti csúcstalálkozójukon döntenek az Európai Unió állam- és kormányfői a megújuló energiaforrások hasznosításának növelésére vonatkozó stratégiáról, amelynek értelmében a közösség energiafelhasználásán belül 2020-ra 20 százalékra kell növelni a zöldforrások részesedését. Az állam- és kormányfők várhatóan jövő csütörtökön vagy pénteken hagyják jóvá a bioüzemanyagok felhasználására vonatkozó új célokat is, amelyek értelmében 2020-ra a teljes üzemanyag-felhasználáson belül tíz százalékra kell emelni a biokomponensek arányát.

Ez utóbbit a tagállamoknak egységesen teljesíteniük kell, ezzel szemben a megújuló energiaforrásoknál a húsz százalék a közösség egészére érvényes célkitűzés, és ezen belül a tagállamok más és más vállalásokat tehetnek. Így például húsz százalék feletti kötelezettségvállalásra lehet számítani Németország részéről, ahol a szél, a víz, a biomassza és a többi megújuló forrás részaránya a németországi energiatermelésben már tavaly elérte a 11,9 százalékot.

A 2007-es év kulcsfontosságú lesz az energia- és klímapolitika területén, mert az idén – részben az unió német elnöksége idején – tető alá hozott megállapodások meghatározók lesznek az elkövetkező évtizedekre – fogalmazott tegnap egy budapesti konferencián Matthias Machnig, a német környezetvédelmi minisztérium államtikára. Machnig emlékeztetett, hogy a jelenlegi becslések szerint 2030-ra 60 százalékkal nő a világ energiaigénye, és ezt a klímaváltozás kérdését szem előtt tartva kell majd valahogy kielégíteni. Rámutatott: a környezetvédelmi aspektus Európa számára gazdasági kitörési lehetőséget is takar. Példának a fehér szén technológiáját hozta fel: a német elnökség 2012-re 12 szén-dioxid-mentes szénerőmű felállítását szeretné elérni az EU területén.

Magyarország korábban a tagállamok közül a legalacsonyabb, 3,6 százalékos vállalást tette a megújuló források részarányának növelésére 2012-re, azonban ezt már most túlteljesíti. Az elmúlt két évben több széntüzelésű erőművet biomassza-fűtésűre állítottak át, ennek köszönhetően a megújuló források részesedése mostanra 4,5 százalékra emelkedett – közölték kérdésünkre a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumban.

A további célokat tekintve egyelőre meglehetősen nagy zavar mutatkozik. Ugyanis az Új Magyarország fejlesztési terv azt a célt fogalmazta meg, hogy Magyarországon a megújulók arányát 2013-ra 14 százalékra kell emelni, ezzel szemben a szén-dioxid-kvóta kereskedelme szempontjából a Nemzeti kiosztási terv azzal számol, hogy a zöldenergia részesedése 2012-ben sem haladja meg a hat százalékot.

kölcsönös függésben európa és oroszország

Oroszország éppúgy vagy még jobban ráutalt az Európából származó devizabevételekre, mint az a keletről érkező gázszállítmányokra – fogalmazott a tegnapi konferencián Székely Árpád, Magyarország moszkvai nagykövete. Székely szerint az orosz export szerkezete egy gyarmati országéhoz hasonlít: 90 százalékát nyersanyagok és energiahordozók teszik ki.

Az ipar fejlesztéséhez szükséges beruházásokat csak az energiabevételekből valósíthatja meg,miközben földgáztermelési kapacitásai gyakorlatilag nem növekednek.

Ráadásul gázvezetékei kizárólag nyugat felé vezetnek, Kínával csak olajcsövek kiépítéséről tárgyal. Emiatt van Moszkvában alapvető hajlandóság

az Európával való megegyezésre.

A fő probléma az, hogy míg az EU a verseny élénkítése miatt a rövid távú szerződésekben érdekelt, az oroszok a fejlesztési tervek miatt minél hosszabb időtartamú szállítási megállapodásokra törekszenek.

Az ipar fejlesztéséhez szükséges beruházásokat csak az energiabevételekből valósíthatja meg,miközben földgáztermelési kapacitásai gyakorlatilag nem növekednek.

Ráadásul gázvezetékei kizárólag nyugat felé vezetnek, Kínával csak olajcsövek kiépítéséről tárgyal. Emiatt van Moszkvában alapvető hajlandóság

az Európával való megegyezésre.

A fő probléma az, hogy míg az EU a verseny élénkítése miatt a rövid távú szerződésekben érdekelt, az oroszok a fejlesztési tervek miatt minél hosszabb időtartamú szállítási megállapodásokra törekszenek.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.