Kommentátorok általában döntetlenre hozták ki a francia elnökválasztás vasárnapi második fordulója előtt tartott televíziós vitát a közvélemény-kutatásokban 53-54 százalékkal vezető gaulle-ista jelölt, Nicolas Sarkozy és a szocialista párt által indított Ségolene Royal között. Az első felmérések szerint a tévénézők ugyan Sarkozy szereplését némileg kedvezőbben értékelték, ám a másik szavazótáborához tartozókat egyikük sem tudta meggyőzni, és egyikük sem vitt be olyan találatot a vitában, amelytől a másik megrendült volna. Az energikus és agresszív vitastílussal vádolt Sarkozy visszafogottságot tanúsított, a korábban bizonytalankodása és melléfogásai miatt elmarasztalt Royal pedig határozottan és több ponton támadóan lépett fel.
A külföldi szemlélő számára természetesen azok a kérdések fontosak, amelyek Franciaország jövőbeni Európa-politikáját és globális szerepvállalását érintik. Sarkozy megerősítette azt az álláspontját, hogy az európai alkotmány tervezete a korábbi formájában halott, ezért megválasztása esetén kísérletet sem tenne annak újjáélesztésére. Helyette olyan uniós alapszerződés-kiegészítésre törekedne, amellyel működőképesebbé lehetne tenni a nagyobb taglétszámú EU intézményi és döntéshozatali rendszerét. Tenné ezt olyan csökkentett szövegtervezettel, amelyet nem kellene ismét népszavazásra bocsátani, hanem parlamenti úton lehetne elfogadtatni. Royal ezzel szemben ragaszkodott ahhoz, hogy akármilyen rövidített uniós alkotmányos szöveggel is a választók elé kell állni.
Az EU-t érintő további kiemelt vitapontként Sarkozy megerősítette, hogy szünetet kell tartani a bővítés folyamatában, és egyébként is ellenzi Törökország teljes jogú uniós tagságát; ezzel bizonyára sok más uniós állam- és kormányfő titkolt tetszésnyilvánítását is kivívta. A szocialista jelölt vele szemben kész lenne további tagok felvételére. Ugyancsak éles szembenállás alakult ki a bevándorlás kérdésében. A konzervatív jelölt fenntartotta azt a nézetét, hogy jól képzett szakemberek számára kell letelepedési lehetőséget teremteni, Royal viszont – egyéni elbírálás alapján – széles körben adna maradási engedélyt a jelenleg illegálisan Franciaországban tartózkodó külföldieknek.
A meglévő bajokért eddigi kormányzati szerepvállalása miatt támadható Sarkozy ügyesen érvelt riválisa gazdasági programjának gyengéivel. Bírálta a szocialista jelölt nyilatkozataiból levezethető, kényszerű adó- és közteheremelést, amely tőkemenekítéshez és a munkahelyek olcsó bérű államokba telepítéséhez vezetne. Saját programjának alkalmazása nyomán viszont öt éven belül teljes foglalkoztatottságot ígért. Új ötletként Royal a „piaci jövedelmek” fokozottabb megadóztatását vetette fel; bár ennek sem formájáról, sem mértékéről nem árult el részleteket, találgatások szerint a tőzsdei műveleteknek – és ezek hozamainak – megterheléséről lenne szó.
Sarkozy emlékeztetett a korábbi, szocialista kormányzás idején bevezetett 35 órás munkahét tarthatatlanságára. A világon egyetlen – mégoly baloldali – kormány sem próbálkozott azzal, hogy a munkaidő korlátozásával, így a meglévő munkamennyiség többfelé osztásával növelje a foglalkoztatás mértékét – mondta. Szerinte az intézkedés valójában a bérnövekedés és a vásárlóerő visszafogásához vezetett, s ez az egész gazdasági növekedést fékezte. VG
Rendkívüli parlamenti ülés: csökkenteni a jövedelmek, a vállalati nyereség és az örökösödés adóját, tehermentessé tenni a túlórákat, leírhatóvá tenni a lakáshitelek kamatterheit.
Nagyobb autonómia az egyetemeknek, hogy könnyebben tudjanak külső forrásokat bevonni.
Látogatás Berlinben, az EU intézményi reformjának megvitatására.
A francia alkotmány módosítását célzó népszavazás előkészítése: két ciklusra korlátozott elnökség, nagyobb parlamenti jogkör a kormány ellenőrzésére.
Törvény a nagy közüzemi egységek garantált minimális szolgáltatásairól.
Törvény a visszaeső bűnözőkre kötelező, minimális büntetési tételekről.
Ségolene Royal:
Konferencia a növekedésről és a munkahelyteremtésről.
1500 eurós minimálbér a mostani 1254 helyett.
500 ezer munkahely létrehozatalát célzó program fiataloknak.
Egyetlen fiatal se legyen hat hónapnál tovább munka vagy átképzés nélkül.
Foglalkoztatási program a gyengén képzettek számára, állami támogatással.

Foglalkoztatási program a gyengén képzettek számára, állami támogatással.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.