A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. árfolyam-garanciájának köszönhetően kedvező hitelei közül néhány még olcsóbbá válhat az idei költségvetési törvény folyamatban lévő módosításának elfogadásával. A javaslat szerint 2007-ben 100 milliárd forintban határozzák meg az MFB saját kockázatú, de kormányhatározat alapján forrás- és eszközoldali kamattámogatást élvező hiteleinek állományát. A javasolt módosítás lehetővé teszi, hogy ösztönözhessék az MFB által az egyes gazdaságfejlesztési prioritásokhoz, illetve a gazdaság különböző szektoraihoz kapcsolódó, kedvezményes kamatozású hiteleket.
Már ennek jegyében élvez kamattámogatást a közelmúltban meghirdetett lakossági energiatakarékossági hitel, amelynek így egy százalékkal kisebb a kamata. Ez a program az erre az évre várhatóan megszabott százmilliárdos keretből 16 milliárdot visz el, azaz még további sokmilliárdnyi MFB-hitel válhat olcsóbbá.
Még nem tudni, hogy a büdzsé módosítása révén mely termékek lesznek kedvezőbbek. Elképzelhető kamattámogatás egyes vállalkozásfejlesztési hitelcéloknál – mondta érdeklődésünkre Aladics Sándor, az MFB vezérigazgató-helyettese –, például az innovációhoz, illetve a technológiafejlesztéshez kötődően. Valószínűsíthető továbbá a panelhitelnél, ha átalakul, továbbá amennyiben lesz kedvezményes lakáshitel, annál is. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.