Új stratégia, több pénz uniós kutatásra és fejlesztésre
Partnerség. Két közös technológiai kezdeményezésre tett javaslatot a 7. keretprogram témakörében az Európai Bizottság. A tervek május 21–22-én kerülnek a versenyképességi tanács elé, megvalósításuk 2008 elején kezdődhet el – jelentette a Rapid.
Az egyik kezdeményezés, az Artemis a gyorsan tért nyerő, láthatatlan komputerekkel (autókba, repülőgépekbe, telefonokba, mosógépekbe, televíziókba stb. beágyazott számítástechnikai rendszerekkel) foglalkozik. Az ezekkel kapcsolatos kutatásokra 2,7 milliárd eurót irányoztak elő 2013-ig. Brüsszeli számítások szerint a forrás 60 százalékát az ipar biztosítja. Ehhez 410 millió eurót tesz hozzá a közösség, 800 millió euróval szállnak be a tagállamok. A kezdeményezés súlyát jelzi, hogy a beágyazott számítástechnikai rendszerek száma a becslések szerint 2010-re meghaladja a 16 milliárdot, 2020-ra a 40 milliárdot, s a beépített csipek egy-egy új termék értékének 30-40 százalékát adják.
A másik közös vállalkozás, az IMI az innovatív gyógyszerekkel kapcsolatos kutatásokat támogatja. A programban 2007–2013 között 2,7 milliárd euró használható fel a kis- és középvállalkozások, valamint az egyetemek gyógyszeriparban hasznosítható kutatásaihoz. Az IMI kialakítói szerint hármas haszonnal járhat a program: növeli a kutatási és fejlesztési célú magánráfordításokat, javítja a szakmai ismeretek átadását az egyetemek és a vállalatok között, s bevonja a kisvállalkozásokat az európai kutatásokba.
A hírek szerint az EB a jövőben további kezdeményezésekre készül a nanoelektronika, a tiszta égbolt, valamint a hidrogén- és üzemanyagcellák területén. VG


