BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Átrendeződés a húspiacon

Átgyűrűző hatás. Középtávon nőni fog az unió sertés- és baromfihús-termelése, illetve -fogyasztása, a marhahúsnál ezzel szemben enyhe csökkenésre kell felkészülni. Ezt jósolják az Európai Bizottság szakértői, akik tegnap tették közzé a 2014-ig terjedő időszak agrárgazdasági kilátásairól szóló jelentésüket.

Európa-szerte a sertéshús a legnépszerűbb húsféleség. Különösen igaz ez a kelet-közép-európai tagországokra, amelyekben tavaly 46 kilogrammot tett ki az átlagfogyasztás. A következő hétéves időszakban tovább nő a fogyasztás, ha nem is olyan ütemben, mint a kilencvenes években megfigyelhettük. Mindez az árakat is egyre feljebb hajtja majd.

Bár a brüsszeli elemzés nem közöl erre vonatkozó becsléseket, iparági körökben biztosra veszik, hogy mind a közeljövőben, mind középtávon emelkedni fognak a húsárak. Magyarországon várhatóan 30 százalék körüli mértékben növelik átadási áraikat a húsipari cégek a következő hónapokban. Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Terméktanács titkára elmondta: a termékeket gazdasági kényszerből kell drágítaniuk a vállalkozásoknak. Az előrejelzések szerint ugyanis a mostani 295 forintos kilónkénti átlagárról 400 forint fölé emelkednek majd az élősertés-árak. Mivel az alapanyag a húsipari költségek 70 százalékát teszi ki, a sertésárak jelentős növekedése érzékenyen érinti a cégeket.

A sertésdrágulást – hasonlóan más alapvető élelmiszerekhez – egyértelműen a gabonafélék (a takarmányok) árrobbanása kényszeríti ki. Egyelőre kérdéses, hogy a végiggyűrűző áremelkedés milyen mértékben épül be a fogyasztói húsárakba. Egyes ágazati vélemények szerint a kiskereskedők saját haszonrésük csökkentésével fékezhetik a termékdrágulást. Emellett több ágazati szervezet azt javasolja, hogy a kormány csökkentse 5 százalékra az alapvető élelmiszerek 20 százalékos áfakulcsát.

Az európai bizottsági előrejelzés szerint az unión belül egyre intenzívebbé válik a sertéshús-kereskedelem, ugyanakkor a blokkon kívülre irányuló export – az alacsonyabb termelési költségű országok versenye és az euró ereje miatt – fokozatosan visszaesik.

A baromfiszektor termelése még nagyobb arányban nőhet 2014-ig, mint a sertéságazaté. A brüsszeli jelentés szerint a fogyasztók egyre inkább megkedvelik a csirke- és pulykahúst, amelyek ára is igen vonzó. Az európai termelés várhatóan nem is tud majd lépést tartani a növekvő igényekkel, így a vizsgált időszak végére az EU nettó baromfihús-importőrré válik.

A nagy vesztes a marhahús lesz – jósolja a bizottság. Ezt a szektort a takarmányárak emelkedése és a támogatási rendszer átalakítása egyaránt hátrányosan érinti. A termelés 2014-ig bő félmillió tonnával, 7,6 millió tonnára csökkenhet, az egy főre jutó fogyasztás pedig 17,3-ről 16,6 kilogrammra. Ettől függetlenül német elemzők a marhahúspiacon is áremelkedést jósolnak. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.