BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Laza 2008-as francia büdzsé

A Le Monde által „hibridnek” minősített 2008-as költségvetést mutatott be tegnap a francia kormány: a tervezet tartalmazza a még a kampányban – konjunktúraélénkítési szándékkal – meghirdetett fiskális könynyítéseket, miközben a látszat kedvéért hajszálnyival csökkenti mind az éves deficitnek, mind az államadósságnak a GDP-hez viszonyított arányát. A javulás mértéke azonban ahhoz nem elég, hogy a korábbi elnök, Jacques Chirac ígéretének megfelelően 2010-re egyensúlyba lehessen hozni az államháztartást, illetve az adósság a GDP 60 százaléka alá süllyedjen, amint a maastrichti szerződés előírja. A mostani kormány szerint e célt 2012 előtt aligha lehet teljesíteni.

Az összesen 272 milliárd eurós kiadással szemben a hiány eléri a 41,7 milliárd eurót, ami a GDP 2,3 százalékának felel meg. A jelenleg 1200 milliárd eurós államadósság aránya az ideihez képest 0,2 százalékponttal, 64 százalékra mérséklődik. A költségvetés tartalmazza a túlórák tehermentesítésében, az örökösödési adók csökkentésében és a jelzáloghitelek leírhatóságában megadott 15 milliárd eurós fiskális könnyítést. Ennek ellensúlyozására a kormány jövőre mintegy 23 ezer fős közalkalmazotti létszámcsökkentést hajt végre, nagyrészt úgy, hogy a nyugdíjba vonulókat nem pótolja. További lépésként tb-járulék-fizetési kötelezettséggel terhelik meg az osztalékokat, büntetik a korai nyugdíjba vonulást, növelik a felírt gyógyszerek utáni önrészt és az egyes gyógyászati beavatkozások hozzájárulását.

Az európai partnerekéhez képest lazának tartott költségvetést a francia kormány azzal indokolja, hogy a gazdaságnak lendületet kell adni a jövő évre tervezett munkaügyi és nyugdíjreform könnyebb társadalmi elfogadtathatóságához. A kabinetre váró feladatok súlyát jelzi, hogy a társadalombiztosítás hiánya az idén ugrásszerűen növekedett, és – külön intézkedések hiányában – jövőre meghaladná a 12 milliárd eurót. A mostani tervezetben szereplő előirányzatok teljesítéséhez emellett arra is szükség lenne, hogy működjön a kormány által fiskális úton kiváltani tervezett „növekedési sokk”. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.