BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Biotech konferencia: fókuszban az innováció

November 20-án Budapesten rendezik meg az Innovatív Vállalkozások Napja konferenciát, amelynek célja, hogy kutatók, cégvezetők, befektetők, valamint állami döntéshozók eszmét cseréljenek a biotech szektorban rejlő lehetőségekről, együttműködési lehetőségekről, valamint a szem előtt tartandó feladatokról.

A szevező Magyar Biotechnológiai Szövetség szándéka szerint - ennek megfeleleőn - a többi között az innovatív vállalkozások számára kialakítandó adókedvezményekről lenne szó. Ez ugyanis - különösképp a fiatal magyar cégek versenyképességének biztosításához - elkerülhetetlennek tűnnek, vélik a szövetségben.

Mivel a ''Young Innovative Company'', azaz YIC státuszt Franciország (2004) után az Egyesült Királyságban, Belgiumban, Hollandiában, Írországban, Norvégiában és nemrég Spanyolországban is bevezették, nemcsak a biotechnológiai, hanem egyéb területen működő fiatal vállalkozások számára is meghatározó fórumnak szánják a tanácskozást, ahol a sikeres külföldi kezdeményezésekkel is megismerkedhetnek a résztvevők. A délutáni szekció célkitűzése pedig az, hogy képet adjon a magyar biotechnológia jelenlegi helyzetéről, hogy fórumot biztosítson a tavalyi év óta a szektorban bekövetkezett változások megvitatásához, s hogy felhívja a kormányzat és a közvélemény figyelmét az iparágban rejlő lehetőségekre.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.