BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szűkül a feketepiac

A vám- és pénzügyőrség (VP) bevételei október végére meghaladták az 1000 milliárd forintot.

Továbbra is várakozásokon felüli ütemben érkeznek a jövedéki adók; főként ez az oka annak, hogy összességében csaknem 680 milliárd forint van már a kasszában, ez 60 milliárddal több, mint tavaly ilyenkor.
A nem lankadó ellenőrzések, akciók nyomán fokozatosan nő az üzemanyagok után befizetett jövedéki adó, ez a benzin és a gázolaj legális forgalmának a bővülését jelzi. 2007 első három negyedévében – a tavalyihoz viszonyítva – a benzin szabad forgalma 1,98, a gázolajé 4,06 százalékkal nőtt.

Ugyanakkor az is látszik, hogy az üzemanyagok szabad forgalmának bővülési üteme folyamatosan csökken. Ennek részben az az oka, hogy az illegális kereskedelem elleni intézkedések (fokozott ellenőrzés a határokon, mobil laborbuszok alkalmazása) eredményei „beépültek a forgalomba”, másrészt ezen a területen is tapasztalható a vásárlóerő csökkenése, s a magas üzemanyagárak is visszafogják a keresletet. Szeptemberben évek óta először fordult elő, hogy a gázolaj és a motorbenzin szabad forgalma egyaránt csökkent (2,5, illetve 3,2 százalékkal) az előző év azonos hónapjához képest. A szakemberek szerint a következő esztendőben a forgalom stagnálására, illetve – elsősorban a gázolaj esetében – rendkívül mérsékelt növekedésére lehet számítani.

A szigorú határkontroll eredményeként a cigaretta legális forgalmának emelkedése is tovább folytatódott. Az iparági adatok szerint az első tíz hónapban a kiskereskedelmi eladások 7,1 százalékkal gyarapodtak a tavalyihoz képest. A feketepiac jelentős visszaesését jelző vámhatósági adatokat az a Magyar Dohányipari Szövetség által rendelt felmérés is megerősíti, amelyet a GfK Hungária Piackutató Intézet készített az eldobott cigarettásdobozok alapján.

Az alkoholtermékekből származó (az egyéb termék számlára fizetett) adóbevétel kedvező alakulása nagyobbrészt a sörfogyasztás bővülésének köszönhető. Az első kilenc hónap alatt – a tavalyi adathoz képest – a sör szabad forgalma 3,08 százalékkal emelkedett, a többi alkoholterméké viszont – a melegebb időjárásnak köszönhetően – 5,09 százalékkal csökkent.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.