Veres János: adóreform lesz, járulékcsökkenés nem
A politikus leszögezte: bár az élőmunka-teher könnyítése fontos célkitűzés, ezen belül a nyugdíjjal kapcsolatos befizetések mértéke biztosan nem csökkenhet, és a rendszer átalakítására tekintettel az egészségügyi befizetések mérséklése is aggályos. Mindemellett 2009-től reformértékű változás-sorozat kezdődik meg az adópolitikában, ami a foglalkoztatással kapcsolatos elvonások mellett a fogyasztás utáni, az öko-, valamint a vagyoni adókat is felöleli – mutatott rá Veres. Az átalakításoknak része lesz az iparűzési adó is. Előadásából kiderült: Magyarországon az uniós átlag felett van a jövedelemadók és a járulékok mértéke, míg a vagyoni és a forgalmi adószint nem éri el az EU-s értéket.
Amennyiben az Országgyűlés rábólint, jó esély van arra, hogy jövőre a konvergenciaprogramban szereplő 4,3 százalék, valamint a jelenleg tervezett 4,1 százalék helyett csupán 4 százalék lehet az államháztartás ESA szerinti hiánya. A felzárkózás ugyanakkor 2006 és 2008 között valóban megtorpan – tette hozzá Veres János. Az adópolitika 2008-ban a gazdaság fehérítése, az adó- és járulékbázis szélesítése mellett a versenyképesség javításáról is szól. Jövőre összesen 55 milliárd forintnyi tehercsökkenés valósul meg a lakosság és a vállalkozások körében.
A GDP növekedés alacsony ütemét a pénzügyminiszter a közösségi szolgáltatások visszafogásával magyarázta, mivel véleménye szerint a kivitel és a termelés területén nem tapasztalható visszaesés, ezért a pénzügyi tárca korábbi makropályája sincs veszélyben.
Pénzügyminiszterként egyetlen vagyonosodási vizsgálatot sem kezdeményeztem – kommentálta a fideszes honatyákkal szembeni ellenőrzések hírét Veres János a konferencia utáni sajtótájékoztatón.


