BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Érdemi csökkentés helyett marad a maszatolás a gazdaságban – Bojár Gábor, a Graphisoft elnöke

Bojár Gábor, a Versenyképességi Kerekasztal tagja az Élet és Irodalomban megjelent elemzésében úgy véli: nem hiába alakultak ki jó elképzelések a testületben, azoknak egy részét sem fogják megvalósítani.

Bojár Gábor szerint a jelenlegi gazdasági kormányzat egyik legnagyobb hibája, hogy töretlenül hisz a célzott támogatásokban, annak ellenére, hogy bebizonyosodott: a támogatásokat valójában nem lehet jól célozni, mert a cégek egy része visszaél a felkínált kedvezményekkel.

A Graphisoft vezetője szerint az államnak be kellene látnia, hogy gazdaságot nem irányítania, hanem szolgálnia kell, így például fontos lenne a tisztességes verseny biztosítása, és betartatása, a közoktatás fejlesztése.

A szerző úgy nyilatkozik: korábban azt hitte, a Versenyképességi Kerekasztal keretében születő ötleteknek legalább egy része megvalósul majd, mostanra azonban ellenkezőleg látja. Bojár szerint hiába dolgozott ki a testület "nullszaldós" javaslatokat, a lobbiérdekek legyőzték őket. A kedvezmények eltörlésével, az adórendszer egyszerűsítésével járó javaslatoknak remények sem volt arra, hogy a kormány elfogadja őket, annak ellenére, hogy az adócsökkentés mértékénél fontosabb a jelenleg túl bonyolult rendszer egyszerűsítése.

Bojár hozzátette: a szakmai érdekvédelmi képviseletek a sikert azon mérik, hogy milyen speciális kedvezményt tudnak maguknak kiharcolni maguknak a közös kassza terhére, holott az olyan tételeket, mint a szoftver-fejlesztők munkája után járó nyereségadó-kedvezmény el kellene törölni.

 Bojár szerint a sok változtatással egyre bonyolultabbá váló adórendszer adminisztrálása, a hibák kiküszöbölése jelentős összegeket emészt fel, amelyet meg lehetne takarítani az adórendszer egyszerűsítésével. A Graphisoft elnöke úgy látja: az adórendszer nem csak gazdasági, hanem etikai kérdés is, hiszen az adók mértéke erkölcsi felmentést ad az adókerülésre. Ha a kedvezmények megvonása, és az egyszerűsítés nyomán befolyó plusz bevételt nem lyukak betömésére, és érdekcsoportok megvásárlására, hanem kizárólag a leegyszerűsített kulcsok csökkentésére fordítanák, akkor talán a reform társadalmi támogatása is létrejönne – vélte Bojár, hozzátéve: tudja, hogy nem lesz érdemi csökkentés vagy egyszerűsítés, hanem marad a maszatolás, és a kedvezmények burjánzása.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.