
Hajózási tilalom, lezárt budai utcák: felszólított a katasztrófavédelem – „az életükkel játszanak!"
Kedden nyugatabbra egyre nagyobb területen fagyott eső, ónos eső, majd eső, míg keleten jelentős havazás várható a HungaroMet időjárás-előrejelzése alapján. A Duna teljes szakaszán hajózási zárlatot rendeltek el jégzajlás miatt, míg Budán lezártak egy utcát a csúszós útfelület miatt. Az operatív törzs azt tanácsolja, hogy körültekintő figyelmességgel induljunk útnak, és a hideg időben jobban figyeljünk az idős, egyedülálló személyekre.
Mindenhol visszavonták az ónos eső miatt kiadott másodfokú (narancs) riasztásokat kedd délután. A HungaroMet szerint a nap hátralévő részében további csapadékhullás várható, legkisebb valószínűséggel a délnyugati tájakon.

Az ország északkeleti és keleti harmadán a csapadék végig havazás lesz, arrafelé kedd estig – a már eddig lehullott mennyiséggel együtt – összességében nagyobb területen hullhat 3–10 centiméter friss hó. Csongrád-Csanád vármegye egyes járásaiban gyenge ónos esőre kell számítani. A várható csapadékmennyiség ezeken a helyeken néhány tized milliméter. Nyugatabbra egyre nagyobb területen fagyott eső, ónos eső, majd eső várható. Napközben nyugat, északnyugat felől a csapadékhajlam fokozatosan csökken, estére várhatóan mindenütt megszűnik a csapadék az országban.
A HungaroMet Zrt. vezérigazgatója az operatív törzs kedd délelőtti sajtótájékoztatóján elmondta,
a Budapest–Békéscsaba-tengelytől keletre jelentős havazásra lehet számítani napközben, ettől nyugatabbra eső fordulhat elő.
Szanka Gábor Gyula tájékoztatása szerint a következő napokban, a hét végéig enyhül az idő, az ország nagyobb részén éjszaka akár nulla fok körül maradhat a hőmérséklet, de utána a keleti területeken visszatérhet a komolyabb hideg.

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője nyomatékosan arra kérte az embereket, hogy a folyóvizek jegére ne merészkedjenek, mert „az életükkel játszanak”. Hétfőn a tó- és folyópartokon végzett 1111 ellenőrzés során 62 embert szólítottak fel, hogy jöjjön le a jégről – tette hozzá.
Közlése szerint
hétfő délután a Duna teljes szakaszán hajózási zárlatot rendeltek el jégzajlás miatt, nem közlekedhetnek a kishajók, csónakok, kajakok, kenuk, de a zárlat nem vonatkozik a nagy személy- és áruszállító hajókra, a készenléti szervek hajóira, valamint a RÉV-átkelők járműveire.
Mukics Dániel közölte, hogy elzárt település és lezárt útszakasz nincs az országban, az ónos eső miatt hétfő este a 7,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépkocsikra az ország egy részében elrendelt közlekedési tilalmat kedd reggelre mindenhol feloldották.
Csákvár és Lovasberény között hóátfúvás miatt le volt zárva az út hétfő délután és este, most ez a szakasz is járható – fűzte hozzá.
Az áramszolgáltatás hétfőn 23 település 5886 fogyasztási helyén szünetelt néhány órán át, de már helyreállt a szolgáltatás. A vízellátásban hétfőn hat településen és egy fővárosi kerületben volt fennakadás, 1226 fogyasztási helyen szünetelt néhány órára az ellátás, jelenleg 961 fogyasztási helyen van fennakadás, négy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei településen, valamint Budapest XV. kerületének egy részén – számolt be róla a szóvivő.
Ismertetése szerint az utak tisztításában és síkosságmentesítésén jelenleg 376 munkagép dolgozik, a vasúti közlekedésben váltóhibák miatt egy-egy vonalon késések lehetnek, helyenként pótlóbuszok viszik az utasokat.
Nagyobb fennakadás reggel a Bécs–Budapest vonalon volt, mert a jelentős havazás miatt az osztrák vasút nem fogadott vonatokat, busszal a Vas vármegyei Bakonymajor nem érhető el, valamint esetenként egy-egy megállóban nem állnak meg a buszok
A légi és a vízi forgalom zavartalan, a Dunán kilenc, a Tiszán 11 jégtörő hajó áll készenlétben, bevetésükre eddig nem volt szükség – mondta Mukics Dániel.
Tájékoztatása szerint az egészségügy zavartalanul működik, műtétek nem maradtak el, a betegforgalom növekedése 20 százalékos az egy évvel ezelőttihez viszonyítva.
Az oktatás is zavartalan, 41 köznevelési intézményben vannak lokális fűtési problémák, óvodát nem kellett bezárni, sőt az operatív törzs kérte az óvodákat, hogy lehetőség szerint működjenek hosszabb nyitvatartással – emelte ki a szóvivő.

A tűzoltókat hétfőn 114 téli időjárással kapcsolatos esethez és 42 közlekedési balesethez riasztották, 49 tetőről lelógó veszélyes jégcsap, illetve felhalmozódott hó eltávolításában kérték a tűzoltók segítségét, hétfőn jégről és jég alól embert nem, csupán egy vízbe fagyott hattyút és egy kacsát kellett kimenteni .
A szóvivő elmondta azt is, hogy a rendőröket hétfőn 192 közlekedési balesethez hívták, ezekben 29 személyi sérülés történt, egy ember pedig meghalt. A rendőrség a polgárőrséggel közösen 2478 elszigetelten élő, rászoruló ember hogylétéről győződött meg, 99 esetben segítséget is nyújtottak, a mentőket pedig 4299 esethez riasztották.
A honvédség 1200 fővel készenlétben áll, és hétfőn a súlykorlátozás miatti zárásoknál segítette a rendőrség munkáját – tette hozzá.
Mukics Dániel azt kérte, hogy az emberek figyeljenek egymásra, idős, egyedül élő hozzátartozóikat többször hívják fel, látogassák meg, ha pedig valaki bajba jutott embert lát, hívja a 112-es segélyhívót.
A szociális intézmények telítettsége 90 százalék körüli, senkinek sem kell az utcán töltenie a napokat vagy az éjszakákat, amennyiben pedig megtelnének, azonnal melegedőhelyeket nyitnak a rászorulók számára – hangsúlyozta a szóvivő.
Kevesebb a baleset, alkalmazkodtunk a zord időjáráshoz
Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője úgy fogalmazott, hogy a közlekedők többsége megtanult viszonyulni az időjárási körülményekhez, mert az elmúlt napokban egy átlagos téli nap baleseti számainak feleltek meg az adatok.
Az autóvezetőket arra kérte, hogy kellő körültekintéssel, óvatosan, udvariasan és előzékenyen közlekedjenek, a járművezetésen kívül ne foglalják le kezüket és gondolataikat mással, a gyalogosok figyelmét pedig arra hívta fel, átkelés előtt győződjenek meg arról, hogy a közeledő járművek biztosan meg tudnak állni.
A jelenlegi időjárási körülmények között érdemes a megengedettnél alacsonyabb sebességgel közlekedni és nagyobb követési távolságot hagyni, valamint nem tanácsos kerékpárt és elektromos rollert használni
– figyelmeztetett a főosztályvezető.
Az operatív törzs arra kéri az embereket, hogy kövessék figyelemmel az ónos esőre vonatkozó meteorológiai veszélyjelzéseket.
Budán lezártak egy utcát az ónos eső miatt
Erre hívta fel a figyelmet Őrsi Gergely, a Budapest II. kerület polgármestere is a keddi facebookos posztjában. „Vigyázzunk egymásra! – Budapestet a havazás után ónos eső érte el, közlekedjenek óvatosan, többfelé kell síkos jeges utakra számítani!” – írta.
Ónos esőben mindig számítani kell lefagyott útszakaszokra, járdaszakaszokra. Különösen igaz ez a meredekebb utcákra. Az Aranka utcát városrendészeink lezárták, amíg esik az ónos eső, és meg nem történik a megfelelő síkosságmentesítés.
A kerületi vezető felhívta a figyelmet hogy „ha tehetik, most ne induljanak útnak, de ha mégis szükséges, akkor a szokottnál jóval lassabban és körültekintőbben tegyék!”.
Bezárt Ferihegy – megcsúszott gurulás közben a világ két legnagyobb hajtóművese
Megcsúszott egy teherszállító repülőgép a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kedd hajnalban a téli időjárás okozta nehéz körülmények miatt. Az Ethiopian Cargo egyik Boeing 777F típusú repülőgépe az állóhelyre történő gurulás közben csúszott meg a gurulóúton, a személyzet vontató segítségét kérte. Az üzemeltető később közölte, hogy ideiglenesen nem indítanak és nem is fogadnak járatokat Ferihegyen.
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!
Címoldalról ajánljuk
Tovább a címoldalra













