BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Emelkedhet a sertéshús ára

Számítani lehet a sertéshús árának emelésére, a feldolgozók önköltsége már emelkedett, és várhatóan még tovább nő - jelentette be Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke kedden.

Az idei év elején egy kilogramm sertéshúsért 250 forintot adtak a felvásárlók, most pedig már 300 forintot fizetnek érte.

Éder Tamás közölte: az átadási árak növekedését az okozza, hogy a feldolgozók költségeit már növelte az év eleji energiaár-emelés, valamint a magasabb munkabérköltség. Emellett megkezdődött az alapanyag árának emelkedése is.

Elmondta: az önköltség 50-70 százalékát az alapanyag ára teszi ki, ezért elkerülhetetlen, hogy az átadási ár is emelkedjen.

A Hússzövetség elnöke hozzátette: az alapanyag-kínálat szűkülésével kell számolni, mert tovább csökken a kocaállomány, az elmúlt év végén, az idei év elején 260.000-270.000 kocát tartottak Magyarországon.

Kifejtette: az idei év elején még mintegy 3,8 millió sertés volt az országban, most a szakértők 3,5 millióra becsülik a sertések számát Magyarországon. A sertések számának csökkenése nemcsak Magyarországra, hanem több más uniós tagállamra is jellemző, ezért az olcsó alapanyagot már külföldről sem lehet beszerezni.

Egyúttal a fogyasztás is visszaesett, a Hússzövetséghez tartozó cégek az idei első negyedévben a múlt év hasonló időszakához képest 5 százalékos visszaesést tapasztaltak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.