BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Infláció: lassan, de csökken

Alig érezhetően csökken tovább a hazai infláció, az élelmiszerárak emelkedése negatív meglepetésre ismét gyorsult, a gázárak növekedése pedig még mindig nem jelent meg a havi indexben. A vizitdíj megszűnése csökkentette a szolgáltatások árát, igaz, a teljes fogyasztói kosáron belül ez nem képvisel jelentős súlyt. Összességében inkább az egyszeri hatások mérsékelték a havi indexet, míg a hosszú távú tendenciáknál egyre kedvezőtlenebb kép rajzolódik ki.

Áprilisban 6,6 százalékkal növekedtek az árak az egy évvel korábbi szinthez képest, míg az egyhavi átlagos áremelkedés 0,3 százalék volt – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb közleményéből. Az előző hónapban 6,7 százalék volt a tizenkét havi drágulás, tavaly január óta csak egyszer, múlt szeptemberben volt a mostaninál alacsonyabb a pénzromlás üteme. Az éves maginfláció viszont enyhén növekedett, éves alapon 5,6 százalékra, ez a pénzromlás trendjét illetően igen rossz jel, főleg egyes cikkcsoportok áralakulását is figyelembe véve. Az élelmiszerárak ismét emelkedésbe fordultak, éves alapon 12,7 százalékkal, ez a termékkör húzta leginkább felfelé az inflációt, de átlag felett drágult a háztartási energia is.

Az élelmiszerárakban várt lassulás helyett újra emelkedés volt, ez a terület még okozhat meglepetéseket a következő időszakban – mondta Gárgyán Eszter, a Citibank vezető elemzője. Csak szeptemberre várja a tizenkét havi index 6 százalékra csökkenését a szakértő. Az olaj- és energiaárak is magasabban vannak, mint amire bárki is számított az év elején – emelte ki. A májusi jegybanki kamatnövelés már borítékolható, és szerinte akár 9 százalékra is emelhetik az év során a rátát.

A gázáremelés csak májusban jelenik meg az árindexben, ráadásul a vizitdíj eltörlését figyelembe véve jelentősebb inflációcsökkenést várt Samu János, a Concorde Értékpapír szakértője. Azt is aggasztónak nevezte, hogy a magas szolgáltatási árak nem korrigáltak vissza érdemben, ez az egyik jele lehet a pénzromlás beragadásának is. A szakértő szerint a mostani számok nem jelentenek érvet a jegybanki kamatemelés ellen, a szintén a héten megjelenő béradatok kedvező alakulása inkább. BD

Másutt is lassult a drágulás üteme

Európa sok országában lassulni kezdett az infláció áprilisban, az előző hónapok egyre gyorsabb tempóját követően. Francia-, Spanyol-, Ír-, Finn- és Csehországban egyaránt a márciusi csúcsnál kissé alacsonyabb fogyasztói árindexet regisztráltak áprilisban. Olaszországban, Romániában és Svédországban viszont változatlan volt az ütem.

Elemzők szerint a csekély lassulás dacára nem múlt el teljesen az inflációs veszély, így egyelőre továbbra sem várható kamatcsökkentés az eurózónában. UGy





Elemzők szerint a csekély lassulás dacára nem múlt el teljesen az inflációs veszély, így egyelőre továbbra sem várható kamatcsökkentés az eurózónában. UGy-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.