BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Drága az olaj, de kibírjuk

Kijelenthető, hogy meggyökeresedett a 120 dolláros szint felett a kőolaj hordónkénti ára a világpiacon, a gazdasági szereplőknek ezért át kell alakítaniuk energiafelhasználási szokásaikat. Az OPEC elnöke szerint akár a 200 dollárt is elérheti a ma még 127 dolláros hordónkénti ár a zöldhasú gyengélkedése és a spekuláció miatt. Szakértők szerint egyszázalékos dollárárfolyam-gyengülés négy dollárral drágítja az olajat. Miközben az év eleji 110-120-as szint reáláron még a nyolcvanas évek véginek felelt meg, a 125 dollár abszolút rekordnak számított összehasonlító áron, de nemrég 135-ön is jegyezték az energiahordozót. Egyes energiaár-érzékeny ágazatok kivérzése tavaly megindult, főként a légitársaságok és a közúti fuvarozók panaszkodnak. Az EU a június 19–20-i csúcsra ígér valamiféle fellépést. Ám mint Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató Kft. igazgatója rámutatott: ma az olajárnak kisebb makrogazdasági hatása van, mint két-három évtizede. A GDP-növekedés motorját a kevésbé olajárfüggő ágazatok adják. Világszerte erősödik az üzemanyaggal való takarékoskodás. Magyarországon 2008 első negyedében kevesebb üzemanyag fogyott, mint egy évvel azelőtt, és a gázolajigény bővülése is jelentősen mérséklődött.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.