BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lecsúszhat Magyarország - Hogyan döntenek a német beruházók?

Most még viszonylag jól áll Magyarország a német beruházók döntéseinél, a jövőbeni kilátások azonban Romániát kivéve minden új EU-tagállamban kedvezőbbek, mint nálunk.

Ez derül ki többek között a Prognos svájci kutatóintézet által a Handelsblatt felkérésére készített jelentésből. Igaz, a jövőbe tekintő listán az Egyesült Államok és Franciaország is a sereghajtók közé tartozik, de hazánknak nem ezekkel az országokkal kell majd versenyeznie a német működőtőke-befektetések elnyeréséért, hanem régiós vetélytársaival.

A Magyarországon tevékenykedő német cégek helyzetét nagyban rontja a bonyolult, túlzott adminisztrációval párosuló adórendszer – mondta lapunknak Vahl Tamás, a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke. Mint hozzátette: ez óriási erőforrásokat köt le, nem egy esetben külön embert kell foglalkoztatniuk a cégeknek a papírmunka elvégzésére.

 

Nagyfokú értetlenséggel szemlélik a német tulajdonú vállalkozások, hogy olykor a végrehajtó hatóság másképp értelmezi a szabályokat, mint az adott cég. Ez a versenyben okozhat jelentős hátrányokat. Ugyancsak kedvezőtlenül érinti őket, hogy a gazdaságpolitika kiszámíthatatlansága miatt nem tudnak tervezni.

A legnagyobb német befektetőként ismert Audi számára a befektetői-üzleti környezet még mindig pozitív, ám szerinte Magyarország több szempontból is elvesztette versenyelőnyét a régióban. A cég elégedetlen például a szakképzéssel, valamint a munkabérek járulékterheivel. A Leoni autóipari beszállító konszern pedig éppen ez utóbbi miatt döntött úgy, hogy Wroclaw közelében lévő gyárába telepíti át egri leányvállalata munkaerő-igényes termelését.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.