Költséges a bioüzemanyag
Túl sok állami támogatást emészt fel a bioüzemanyagok termelése a fejlett országokban ahhoz képest, amennyire hozzájárulni képes az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez – állapítja meg a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tanulmánya. Ráadásul a mezőgazdasági termények felhasználásával folyó bioüzemanyag-termelés bővülése jelentős hatással van az élelmiszerárak alakulására, és a szántóföldeknek az erdők rovására történő további terjeszkedésével – elsősorban a szegény országokban – súlyos környezeti következményekkel járhat. A szervezet ezért az energiafelhasználás hatékonyságának növelését, a bioüzemanyag-kereskedelem liberalizálását, illetve a haszonnövények nem ehető részeit hasznosító második generációs technológiák bevezetését ajánlja tagországainak.
A tanulmány becslése szerint a bioüzemanyag-termelésre fordított állami támogatások az Egyesült Államokban, az EU-ban és Kanadában összesen 11 milliárd dollárt tettek ki 2006-ban, és ez az összeg néhány éven belül akár a 25 milliárd dollárt is elérheti. Az OECD a klímaváltozás veszélyének mind erőteljesebb tudatosodásával, illetve a fosszilis energiaforrásoktól való nagyobb függetlenedés szándékával magyarázza a fejlett országok „bőkezűségét”. Ugyanakkor az emisszió visszafogása terén igen komoly eltérés tapasztalható a különböző terményfajták esetében. Így például a cukornádalapú bioetanol 80, a búzából, cukorrépából készült 30-60, míg a kukoricából kinyert csupán kevesebb mint 30 százalékos kibocsátásmegtakarítást jelent a fosszilis üzemanyaghoz képest. A bioüzemanyag-termeléshez jelenleg nyújtott összes állami támogatás, illetve adókiesést és kereskedelmi korlátot jelentő egyéb adminisztratív intézkedés összesen egy százalékkal képes csökkenteni a közlekedéssel járó szén-dioxid-kibocsátást. Másképp fogalmazva ez 960–1700 dollár költséget jelent minden tonna megtakarított szén-dioxidra vetítve.
A magas költségek mellett az elemzés arra is felhívja a figyelmet, hogy a mezőgazdasági termények körében középtávon számottevő áremelkedést okoz az első generációs bioüzemanyag-termelés, ez a búza esetében 5, a kukoricánál 7, a biodízel alapanyagául szolgáló növényi olajnál pedig 19 százalékos lehet.
Mindezeket figyelembe véve az OECD rámutat, hogy a bio-üzemanyag-termelés negatív hatásainak minimalizálása érdekében a támogatási rendszereket az egyes országok sajátosságainak megfelelően kell kialakítani. Ezenfelül az új források bevonása helyett sokkal több figyelmet kellene fordítani az energiafelhasználás takarékosabbá tételére. Ez a módszer ugyanis a bioüzemanyagokhoz képest fajlagosan sokkal kisebb költség mellett képes csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátást. A negatív élelmiszer-piaci és környezeti következményeket pedig azzal mérsékelhetik a kormányzatok, ha következetesen a parlagon heverő termőterületekre próbálják meg terelni a bioüzemanyag alapanyagául szolgáló növények termesztését.
Az erőteljes kutatás-fejlesztési tevékenységnek ahhoz kell hozzájárulni, hogy a növények nem ehető részeit, a biomasszát, szárakat, leveleket, illetve erdészeti hulladékot felhasználó második generációs bioüzemanyag-technológiák minél hamarabb piacképes alternatívát jelentsenek a jelenleg elterjedt, kevésbé hatékony módszerekkel szemben.
