BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

WTO: még távol a megegyezés

Komoly nyomás nehezedik a fejlett országokra a feljövőben lévő gazdasági hatalmak részéről a tegnap Genfben megkezdett világkereskedelmi tárgyaláson. Jóllehet a dohai forduló szempontjából – már sokadszorra – sorsdöntőnek kikiáltott találkozón az Európai Unió és az USA jelezte, hogy kész a korábban megnevezetthez képest további kedvezményeket tenni a mezőgazdasági támogatások terén, az álláspontok merevsége mégsem enyhült sokat. A fejlődő és feljövő országok szerint a jelenlegi nehéz világgazdasági helyzetben a fejlett államok kötelessége az engedmények megtétele a szegényebb országok felé, az Oxfam segélyszervezet pedig egyenesen képmutatónak bélyegezte tegnap az EU és az USA ajánlatát. Ahogy a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) szóvivője némileg bizakodóan összefoglalta a képet: nem tapasztalható lényegi változás egyetlen ország álláspontjában sem, de ez természetes is a tárgyalások jelenlegi stádiumában.

Tisztában vagyunk vele, hogy az eddigieknél messzebb kell elmennünk ajánlatunkkal, ugyanakkor azt is kíváncsian várjuk, milyen hozzájárulásra hajlandók partnereink – idézi az USA kereskedelmi főmegbízottja, Susan Schwab szavait a Reuters. A legutolsó közzétett egyezménytervezet szerint az USA a jelenlegi 48-ról 13 és 16,4 milliárd dollár közötti értékre lenne hajlandó csökkenteni versenytorzító hatásúnak kikiáltott agrártámogatásait, viszont az agrárválság következményeire tekintettel a feljövő országok szószólójaként fellépő Brazília hétmilliárdos szintet tartana megfelelőnek.

Szintén komolyak az elvárások az EU-val szemben az agrárszubvenciók, illetve a védővámok terén. A Brüsszelt képviselő Peter Mandelson kereskedelmi biztos jelezte, hogy az unió hajlandó akár az agrártámogatások 60 százalékos lefaragásáról is tárgyalni a korábban felajánlott 54-gyel szemben annak érdekében, hogy kimozduljanak a megbeszélések a holtpontról. Az EU-ra egyébként amiatt is komoly nyomás nehezedik, hogy a lehető legkevesebb mezőgazdasági termék maradjon meg vámok védelme alatt. Mindenesetre az EU ajánlata legalább Washington tetszését elnyerte.

Jól tükrözi ugyanakkor az elképzelések közötti távolságot Jeremy Hobbs, az Oxfam vezetőjének nyilatkozata, aki „gyalázatosnak” nevezte a tényt, hogy a fejlett országok komoly kedvezményeket várnak a fejlődőktől a jelenlegi gazdasági helyzetben. Hobbs szerint az üzemanyag- és élelmiszerárak égbe szökése miatt a szegényebb államok kénytelenek nagyon kemény álláspontot képviselni.

Kívánságok, ajánlatok

Forrás: VG-gyűjtés

EU

Akár 60 százalékkal csökkentené az agrárszubvenciókat

2013-ig megszünteti a mezőgazdasági exportszubvenciókat

Leépítene szinte minden, iparcikkekre kivetett vámot

Cserébe az agrár- és ipari vámok lényeges csökkentését várja a feljövő gazdaságoktól

USA

Hajlandó a jelenlegi 48-ról 13–16 milliárd dollárra csökkenteni a farmerek támogatását

Ennek fejében az ipari és szolgáltatási vámok drasztikus leépítését várja a feljövő gazdaságoktól

Brazília

A mezőgazdasági vámok és a támogatások leépítését várja a fejlett országoktól

A hazai iparágakat védő magas vámokat viszont megtartaná

Kína

Az ipari vámok további lebontását várja a fejlett országoktól

Agrárszektorát továbbra is vámokkal óvná a konkurenciától

India

Speciális védelmet követel az importtal szemben 650 millió szegény parasztjának

A jól képzett indiaiak számára a külföldi munkalehetőségek bővítését szeretné elérni

Magas vámokat akar a hazai ipar védelmében

Magas vámokat akar a hazai ipar védelmében-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.