Szeptemberben öt fiatal szerelő és a két termelésvezető érkezett Egerbe, hogy nyolc héten át a ZF Hungária szakembereinek irányításával tanulja a szakmai fogásokat. A világ egyik legnagyobb járműhajtás-technológiai gyártójaként ismert friedrichshafeni székhelyű ZF konszern 1996-ban vásárolta meg a Csepel Autó egykori egri sebességváltógyárát. A ZF Hungária Kft. mára a német ZF sebességváltó-gyártó üzletágának nemzetközi központjává vált. A német vállalat által gyártott sebességváltók alkatrészeinek mintegy 40 százaléka magyarországi beszállítóktól származik. A ZF azonban a tengerentúlon is bővít. Nemrég készült el a konszern új üzemcsarnoka a kínai Hangcsouban, ahol kézi kapcsolású sebességváltók készülnek majd a Nissan számára. Az Egerben kiképzett kínai munkások alkotják majd a hangcsoui gárda elitjét: részt vesznek az új dolgozók betanításában, és komoly esélyük van arra, hogy megfelelő teljesítménnyel alsó, illetve később középvezetői pozíciókat tölthessenek be a ZF kínai üzemében. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.