A HospInvest–egri kórház ügyében októberben határoz a Gazdasági Versenyhivatal. Első lépésként vélhetőleg arról, a versenyjog hatálya egyáltalán kiterjed-e az egészségügyre, illetve az adott esetre. Ha igen, akkor jöhet a fúzió jóváhagyásának kérdése.
Torjákné Amberger Teréz, a GVH irodavezetője a Világgazdaságnak rámutatott, nehéz a hivatal dolga, ugyanis uniószerte nincs egységes gyakorlat arra, hogy az egészségügyi intézményi szolgáltatóra vonatkozik-e a versenyjog, vagy sem. A HospInvest kérelmet nyújtott be, hogy húsz évre irányítást szerezhessen az egri kórház felett. Miközben a versenytörvény a vállalkozások piaci magatartására terjed ki, a közegészségügyi és szociális szférában általában nem piaci tevékenység folyik. Ám például a nálunk is egyre gyakoribb funkcionális privatizáció (amikor a korábban önkormányzati egészségügyi szolgáltatót – az intézményi ingatlan tulajdonjogának megszerzése nélkül – gazdasági társaság működteti), már felveti a versenyjog alkalmazását. Különösen akkor, ha az adott cég – mint a HospInvest is – kórházi hálózat kialakítására törekszik. E tranzakcióknál már számíthat a 15 milliárd forintos fúziós küszöbérték, csakhogy nincs egyértelmű jogszabály, amely megmondaná, hogy a korábban költségvetési formában működő intézmény mely bevételei minősülnek árbevételnek.
Nem megvásárolta az egri kórházat, hanem a működtetését kívánja átvenni a HospInvest – mondta lapunknak Kollányi Gábor vezérigazgató. Hozzátette: reméli, novembertől a kiskunhalasi, a gyöngyösi, a hatvani és a parádi kórház mellett az egrit is a társaság működtetheti.
A HospInvest 2004 óta folyó tevékenységét számos vita, bírálat övezte, ezek mára elcsitultak, s az említett kórházakban közel kétmilliárd forintos fejlesztést hajtottak végre. Az egri kórház működtetésére beadott pályázatuk hatmilliárdos fejlesztést tartalmaz. Eredetileg júliustól vették volna át az intézményt, de a tüntetések, sztrájkok ezt megakadályozták. Az intézmény megbízott vezetője egy számára küldött, fehér port tartalmazó boríték után le is mondott. Végül megkötötték a szerződést az önkormányzattal, ám a közigazgatási bíróság az önkormányzat döntését formai hibára hivatkozva a közelmúltban megsemmisítette. Emiatt a működtetésbe adást pártoló megyei önkormányzat a Legfelsőbb Bíróságnál keresi a jogorvoslatot. KK–NTE
A társaság hálózatként egy-egy régióban működő egészségügyi intézményrendszert hozna létre, amely költséghatékonyan működhet.
A társaság hálózatként egy-egy régióban működő egészségügyi intézményrendszert hozna létre, amely költséghatékonyan működhet.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.