A "maradékon" kell a részvényeseknek osztozniuk a banki segélycsomag után az USA-ban
Miután a Citigroup értékének több mint felét elvesztette a múlt héten, az amerikai kormányzat úgy döntött: sürgős tőkeinjekcióval segíti ki a hitelintézetet. Az elmúlt hét tőzsdei esései elsősorban azzal magyarázhatóak, hogy a befektetők úgy látták: a Bush-kormányzat nem tesz megfelelő lépéseket a veszteségek csökkentése érdekében – írja a New York Times elemzője.
A hatalomátvétel előtt kialakuló politikai vákuum sem segített a helyzeten. Ezután Barack Obama megnevezte pénzügyminiszterét és a hír határozottan felfelé vitte az indexeket. Most a Citi megmentése elvileg szintén pozitív hatással jár majd, de hogyan reagál majd a teljes piac hosszú távon.
"Ami a piac egészét illeti, a hatás pozitív lesz" – jelentette ki James Hardesty, a Hardesty Capital Management elnöke, aki szerint ez a lépés azt jelzi: a kormány nem hagyja elsüllyedni a Citit.
Ugyanakkor a következő napok kereskedését megzavarhatja a hálaadási ünnep, amelynek következtében nagyobb volatilitás várható. Emellett az állam egyre erősebb szerepvállalása nem feltétlenül jelent jót a befektetők számára.
"Végső soron az állam a banki részvények jelentős hányadának tulajdonosává válik, a befektetőknek pedig a "maradékon" kell osztozniuk" – fejtette ki Roy C. Smith, a New Yorki Egyetem közgazdaságtan professzora. Mint mondta, ezzel a lépéssel minden befektetőt egy "kisebb házba" préselnek be.


