Malőr a büdzsé elfogadásánál - Sólyom mondja ki a végső szót
Mint tegnap megírtuk, a dilemma lényege az, hogy a normatíva megemelésével a honatyák olyan javaslatot támogattak, amelyre a házszabály szerint nem lett volna lehetőség. Az Országgyűlés ugyanis már november 25-én lezárta a költségvetési keretszámokat, a második körös módosítók pedig csak a fejezeteken belüli átcsoportosításokra tehetnek javaslatot.
A végül elfogadott, normatívanövelő indítvány ennek az elvárásnak nem felel meg, mivel 3,6 milliárd forinttal emelte meg a költségvetés 2009-es hiányát. Azután, hogy a pénzügyminiszternek a javaslat hatástalanításáról szóló módosítása hétfőn nem kapott többséget, a költségvetési bizottság – rendkívüli ülés keretében – úgy határozott: a kritikus összeget az általános tartalékból fedezik. Ez az eljárás azonban a házszabálynak sem felel meg, a voksolás után maga Veres János pénzügyminiszter is így vélekedett. A hiány növelése ellentétes az államháztartási törvény előírásaival. Nem változtat ezen a tényen, hogy sikerült megtalálni a többletkiadás fedezetét.
A lapunknak nyilatkozó szakértők szerint nem valószínű, hogy a malőr a büdzsé bukását jelentené. Korábban is voltak ugyanis kisebb szabálytalanságok a költségvetési szavazások során, ám ez nem akadályozta meg a törvény hatálybalépését. A végső döntés Sólyom László köztársasági elnök kezében van.


