BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vigyázat, hamis áru! Minden harmadik "magyar" termék nem az

Nézze meg jól, mit vásárol, ne kerüljön hamis áru a karácsonyfa alá - figyelmeztet Herczog Edit, EP-képviselő, fogyasztóvédelmi szakpolitikus egy friss kutatásra hivatkozva.

Ebből kiderül: minden harmadik hazai fogyasztónak adtak már el magyar árunak feltüntetett nem hazai terméket. A visszaélés azért veszélyezteti a hazai termelők érdekeit, mert az emberek több, mint fele hajlandó akár többet is fizetni egy termékért, ha az magyar termelőtől származik . Az európai szabályok szerint a termék lényeges tulajdonsága a származási helye, és aki erről megtévesztő információt ad közre, az tisztességtelen piaci magatartást folytat, ami büntetendő.

A képviselő arra hívja fel a fogyasztók figyelmét, hogy ne hagyják magukat becsapni, és értesítsék a fogyasztóvédelmi hatóságokat, ha visszaélést tapasztalnak.

A 2008 őszén ezerfős reprezentatív mintán végzett kutatás során a megkérdezettek több, mint fele válaszolt úgy, hogy gyakran vagy mindig megnézi, hogy honnan származik a megvásárolni kívánt termék. Egyötöde néhány terméknél megnézi, másoknál nem, és 15 százalék körül mozog azoknak az aránya, akik ritkán, illetve sosem nézik meg. Legtudatosabb fogyasztónak a nők bizonyultak; az is igaz azonban, hogy a magasabb iskolai végzettségűek és az idősebbek is az átlagnál gyakrabban vizsgálják meg a termékeket a vásárlás előtt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.