Magyar gazdaság

Az amerikai fogyasztók szerint idén nem javul a helyzet

Az America’s Research Group által végzett reprezentatív felmérés szerint az amerikai fogyasztók harmada szerint legalább egy évre lesz szükség, mielőtt javul gazdasági helyzetük. Negyedük szerint pedig még később várható javulás.

Az America''s Research Group ma közzétett telefonos közvélemény-kutatása azt mutatja: az amerikai vásárlók a korábbinál is nehezebb időkre számítanak a következő évben. "Olyan erős zuhanásra számítunk, amelyhez hasonlóra senki nem számított fél évvel ezelőtt" – mondta a Reutersnek Britt Beemer a felmérést végző szervezet vezérigazgatója.

Az adatok azt mutatják: a fogyasztók többsége pesszimista a idei év gazdasági kilátásait illetően. Egyharmaduk legalább egy évnyi stagnálására számít, egynegyedük szerint pedig még ennél is hosszabb időre lesz szükség a javuláshoz.

A megkérdezettek vagy csökkentették (50,5 százalék) vagy szinten tartották (48 százalék) kiadásaikat. Bár eszerint gyakorlatilag a teljes amerikai társadalom odafigyel a fogyasztására, a válaszolók háromnegyed úgy nyilatkozott: a gazdasági nehézségek miatt nem tud annyit megtakarítani, amennyit szeretne.

A résztvevők 51 százaléka állította, hogy többé nem fizet hitelkártyával, 75 százalék pedig érzése szerint többször fizet készpénzzel, mint korábban.

Mind az America''s Research Group, mind a Reuters felmérése azt mutatja: az amerikai fogyasztók a válság következtében erősen hajlanak az akciós termékek vásárlására. Beemer szerint a nehéz időkben 90 százalékra emelkedik a "sale-mentalitás". A Reuters által megkérdezettek 47 százaléka állította: nem vásárol teljes áras terméket, míg 49 százalék a vásárlást az árutól tette függővé.

Reuters akciós közvélemény készpénz fogyasztó hitelkártya takarékos vásárló válság
Kapcsolódó cikkek