BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lejtőn gurul a regisztrációs adó

Gyászos képet mutat a regisztrációs adó statisztikája: ez év ja-nuárjában éppen feleakkora volt a bevétel ebből az adónemből, mint egy évvel ezelőtt. A korábbi 6,7 milliárddal szemben csak 3,4 milliárd forint érkezett a vám- és pénzügyőrség kasszájába. Nem meglepő a hír, hiszen újabb és újabb negatív csúcsokat döntögetnek az autóeladási statisztikák. Naponta érkeznek bejelentések arról, hogy a járműgyártó cégek visszafogják termelésüket, csődközeli helyzetben vannak a piacvezető autógyárak. Közben szinte vegetálnak a hazai autókereskedések: amíg az elmúlt évben valamivel több mint 171 ezer autót helyeztek forgalomba Magyarországon, addig 2007-ben még 24 ezerrel többet, s erre az évre sem rózsásak a kilátások. Mindezt jól tükrözik a regadóbevételek is.

Sokan hajlamosak a visszazuhanást a tavaly ősztől elindult globális válság rovására írni, ám érdemes felidézni, hogy már két évvel ezelőtt arról adtak hírt az újságok: „Nem fogynak az új autók, év végére akár 20-30 százalékos lehet a csökkenés, úgy tűnik, már a hitelek sem elég vonzók.” A múlt év kora nyarán pedig azt közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete, hogy az első negyedévben 4,1 százalékkal esett vissza az új személygépkocsik értékesítése, ez 40 673 eladott járművet takart. Jól látszik tehát, a gépkocsipiac pangása nem tavaly ősztől eredeztethető, többéves tendenciákról van szó.

Az adatokat nézve kiderül: 2008-ban több mint egytizedével (97,2 milliárdról 86,5 milliárdra) csökkent a regisztrációs adó címén beszedett összeg. Az autó-piaci visszaesés azonban ennél is erősebb, több mint 12 százalékos volt. A látszólagos ellentét magyarázata, hogy bár szinte minden adókategóriában csökkent a járművek száma, kissé átrendeződött az év során a forgalom szerkezete.

A legsúlyosabb vérveszteséget a regisztrációs bevételek csaknem egyharmadát adó 2-es adókategória szenvedte el (idetartoznak az 1101–1400 köbcentis benzines és az 1301– 1500-as dízeles járművek): több mint egyötödével esett vissza a forgalomba helyezésre váró kocsik száma. A legalacsonyabb adózású, legkisebb autók volumenében azonban mindössze 0,34 százalékos csökkenés történt az egy évvel korábbi állapothoz képest. A 3-as adókategóriába sorolt gépjárműveknél pedig valamivel több mint 8 százalékos volumencsökkenés volt tapasztalható. A 4-es kategóriában (1601–1800 köbcentis benzines, 1701–2000-es dízelmotoros) a gépjárművek száma még fél százalékkal sem mérséklődött, 102-vel kevesebb kocsit vontak regisztrációs adóeljárás alá, mint 2007-ben. Ez a kategória adja egyébként az egynegyedét az összes regadóbevételnek. Figyelemre méltó, hogy a 2008-as év egészében egyedül a 9-es – prémium – kategóriában nem csökkent a forgalom, bár ennek elenyésző az összes bevételre gyakorolt hatása. 

Az idei első havi adatok szerint több mint 53 százalékos volt a forgalomcsökkenés, hétezerrel kevesebb autó után fizettek regisztrációs adót, mint 2008 januárjában. A tavalyinál jóval drasztikusabb volt a visszaesés minden adókategóriában: a legkisebb kocsikból 72, a következő két kategóriában 62, illetve 53 százalékos csökkenést könyveltek el. Ugyancsak jelentősen (38 százalékkal) mérséklődött a 4-es adókategóriába sorolt gépjárművek iránti vásárlási kedv – ez a csoport adta az adóbevétel 28 százalékát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.