BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Védekező amerikai multik

Újabb olajat öntött az Egyesült Államokban a multinacionális cégek „hazafiatlansága” körül dúló vita tüzére az őket képviselő Business Roundtable legfrissebb tanulmánya.

A lobbiszervezet szerint nem igaz, hogy a multik külföldi beruházásai miatt összességében csökkenne az amerikai munkahelyek száma, éppen ezért hiba adminisztratív eszközökkel korlátozni globális terjeszkedésüket. Márpedig Barack Obama elnök költségvetési tervezetében a multik külföldi bevételei után járó adókedvezmények szűkítését javasolja, a nemrég elfogadott gazdaságélénkítő csomag pedig a hazai gyártású termékek fogyasztását ösztönzi.

Mindkét lépés hátrányosan érinti a Business Roundtable-ben képviselt cégeket (IBM, General Electric, Procter & Gamble stb.), ezek nyereségének több mint fele az anyaországon kívül képződik.

A Matthew Slaughter közgazdászprofesszor által készített elemzés a mellett érvel, hogy az amerikai multik tevékenysége továbbra is jórészt az Egyesült Államokra összpontosul, és meghatározó részét adják az ország gazdaságának. A külföldi leányvállalatok alapításának célja elsősorban az ottani vásárlók igényeinek kielégítése, nem pedig az, hogy olcsóbban tudják gyártani az amerikai piacra szánt termékeket. Sok cég (például a szolgáltatóvállalatok) esetében a hazai és a külföldi tevékenységek nem is tudják helyettesíteni egymást, hanem kiegészítő viszony van közöttük – fogalmaz Slaughter.

Az elemzésben közölt adatok azt mutatják, hogy a külföldi terjeszkedés odahaza is bővüléssel járt: 1988–2006 között a leánycégek 4,7, az anyavállalatok négymillió fővel gyarapodtak, és hasonló viszony volt tapasztalható a tőkeberuházások terén is. Ugyan 2000–06 között csökkent a multik amerikai alkalmazottainak összlétszáma, de ezt a szakértő az üzleti ciklusokkal magyarázza.

A Business Roundtable anyaga szerint egyébként a multik globális terjeszkedése már csak azért is elkerülhetetlen, mert az amerikai piac viszonylag telített, és a növekedés sokkal lassabb, mint a feltörekvő országokban. Az Egyesült Államok gazdasága 1990–2008 között éves átlagban 2,7 százalékkal bővült, miközben a világgazdaság 3,4, a feltörekvő országok 4,6 százalékos átlagot értek el, az utóbbiakon belül India 6,3 és Kína 9,9-et. Ha a cégek nem használnák ki a külföldi lehetőségeket, akkor súlyos versenyhátrányba kerülnének.

A kapacitásaikat külföldre helyező multik elleni politikai „boszorkányüldözést” a jelek szerint korántsem sikerült lecsillapítani a jelentéssel. A Business Roundtable tagjai egyértelműen arra törekednek, hogy bezárják amerikai gyáraikat, és Kínába helyezzék a termelést – fogalmazott a Financial Timesnak Bernie Sanders demokrata szenátor.

Elutasítóan reagált a Public Citizen nevű fogyasztói csoport is. Szerintük „a multicégek az amerikaiak többségének érdekeivel ellentétes intézkedéseket támogatnak”. Állításuk szerint az elmúlt évek gazdasági növekedése a kisvállalkozásoknak volt köszönhető, nem az országból egyre inkább kivonuló óriásvállalatoknak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.