BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bokán rúgta a magyar ipart a beteg Európa – ez áll a siralmas adatok mögött

Az előző év azonos időszakához mérten 5,4 százalékkal, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal esett vissza az ipari termelés. Továbbra is visszahúz a járműipar.

2025 novemberében az ipari termelés volumene 5,4 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbi szinttől. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2,0 százalékkal volt alacsonyabb a 2025. októberinél a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett gyorstájékoztatója szerint. A második becslés nem mért eltérést az első becsléshez képest.

Car,Manufacturer
Az előző év azonos időszakához mérten 5,4 százalékkal esett vissza az ipari termelés / Fotó: Jenson / Shutterstock

Egy hónappal korábban, 2025 októberében a magyarországi ipari termelés volumene 2,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

2025. novemberében az ipari termelés volumene 5,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás az előző hónaphoz mérten 2,0 százalékkal mérséklődött. Az ipari export volumene 5,5 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. A feldolgozóipari exportértékesítés 28 százalékát képviselő járműgyártás kivitele 9,4 százalékkal visszaesett, a 18 százalékos súlyú számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásáé 16,6 százalékkal bővült.

Az ipar belföldi értékesítése 8,0, a feldolgozóiparé 6,6 százalékkal kisebb volt az előző év azonos hónapjában mértnél. Az iparon belül döntő (94 százalékos) súlyt képviselő feldolgozóipar termelése 5,7, a csekély súlyú bányászaté 11,8, az energiaiparé (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 2,1 százalékkal csökkent.

A járműgyártás visszaesése okozza a magyar ipar mélyrepülését

A legnagyobb súlyú, a feldolgozóipari termelés 25 százalékát képviselő

járműgyártás volumene 4,7 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához mérten. A közúti gépjármű gyártása 1,9, a közúti jármű alkatrészeinek gyártása 9,2 százalék visszaesett.

A feldolgozóipari termelés 13 százalékát adó számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 7,0 százalékkal meghaladta a 2024. novemberi szintet. A két legnagyobb alágazatot tekintve a számítógép, perifériás egység gyártása 62 százalékkal bővült, ugyanakkor az elektronikai alkatrész, áramköri kártya gyártása 33 százalékkal visszaesett.

A 9,4 százalékos feldolgozóipari súlyú villamos berendezés gyártása 10,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A két legjelentősebb súlyú alágazatból az akkumulátor, szárazelem gyártásának volumene 7,2, a villamos motor, áramfejlesztő, -elosztó, -szabályozó készülék gyártásáé 16,0 százalékkal esett vissza.

A feldolgozóiparból 14 százalékkal részesülő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 1,7 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához képest, ugyanakkor a hazai és a külpiaci eladások kismértékben csökkentek. A legnagyobb (24 százalékos) súlyt képviselő húsfeldolgozás, -tartósítás, húskészítmény gyártása 5,4 százalékkal emelkedett. Hat alágazatban bővült még a termelés, 4,5 és 18 százalék közötti mértékben, a leginkább a takarmány gyártásában, a legkevésbé a gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósításban. A többi négy alágazatban 0,3 és 17,9 százalék közötti mértékben csökkent a kibocsátás, a legerőteljesebben a növényi, állati olaj gyártásában.

A két közepes súlyú alág közül a gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártása 10,3, a fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártása 2,6 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához mérten. Az előző havi növekedéssel szemben a feldolgozóipar 5,1 százalékát képviselő gép, gépi berendezés gyártása 16,0 százalékkal visszaesett, az alág öt alágazatából háromban – amelyek összesen 91 százalékos súlyt képviselnek – csökkenés következett be.

Az alágak közül a legnagyobb mértékben, 36 százalékkal a kis súlyú kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás maradt el az egy évvel korábbitól, mindkét értékesítési irányban jelentősen visszaestek az eladások.

Nagyok a regionális különbségek

Az ipari termelés Közép-Dunántúlon (9,0 százalékkal) és Észak-Alföldön (6,1 százalékkal) nőtt. A többi régióban 4,3 és 18,0 százalék közötti volumencsökkenést regisztráltunk, a legnagyobb mértékűt Észak-Magyarországon.

A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelésének volumene 3,7 százalékkal visszaesett 2024 novemberéhez mérten. Az új belföldi rendelések 1,6, az új exportrendelések 4,0 százalékkal csökkentek. Az összes rendelésállomány november végén 0,7 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

A tavalyi év első tizenegy hónapjában, január és november között az előző év azonos időszakához képest az ipari termelés 3,5 százalékkal csökkent. Az összes értékesítés 64 százalékát adó külpiaci eladások volumene 2,6, a 36 százalékot képviselő hazai értékesítésé 4,6 százalékkal mérséklődött. A feldolgozóipar tizenhárom alága közül tizenegyben visszaesett a termelés, a legnagyobb mértékben, 12,3 százalékkal a villamos berendezés gyártásában. A legnagyobb alág, a járműgyártás kibocsátása 4,5 százalékkal csökkent. Két alágban nőtt a termelés volumene: a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásában 12,9, a fafeldolgozás, papírtermék gyártása, nyomdai tevékenységben 1,9 százalékkal.

A magyar ipar is érzi azt, amit Európa

A járműipar elhúzódó válsága nem magyar sajátosság, egész Európában megfigyelhető. Ennek jele, hogy komoly leépítésre készül a Stellantis csoport lengyelországi üzemében: a Tychyben lévő gyár, amely hibrid modellek, köztük a Jeep Avenger, a Fiat 600 és az Alfa Romeo Junior gyártására specializálódott, a dolgozók mintegy harmadától válik meg. A következő hónapokban 740 munkavállalót érint az önkéntes távozási program, amelyet a cég a munkaerő-csökkentés eszközeként hirdetett meg.

A tychyi gyár helyzete nem egyedi, az európai autóipar egészét hullámzó válság sújtja. Az ágazat közvetlenül mintegy hatmillió embert foglalkoztat, a kapcsolódó iparágakban hasonló számú munkahely van, de a 2024–2025-ös időszakban mintegy százezer állás került veszélybe Európában. Németországban 2025 harmadik negyedévében az autóipari foglalkoztatottság 14 éves mélypontra süllyedt, 48 700 fővel csökkent az előző évhez képest.

Míg egyes szereplők leépítésekkel, mások vezetőcserével próbálkoznak kimászni a gödörből. Új vezetők kinevezéséről döntött múlt év végén a Mercedes-Benz Group AG igazgatósága. A kulcspozíciókban történő személyi változások közé tartozik Jens Bühler, a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár vezetőjének kinevezése a Beijing Benz Automotive Co., Ltd. (BBAC) vezérigazgatójává, 2026. május 1-jei hatállyal. A Mercedes közleménye szerint a szakember sokéves tapasztalatával és kiemelkedő vezetői kompetenciáival nagyban hozzájárult a Mercedes-Benz magyarországi gyárának sikereihez.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.