Blokád Dunkerque-nél - Az EU ellen tiltakoznak a francia halászok
A mintegy száz halászhajóból álló tiltakozó flotta az időjárás miatti kis kihagyással második napja torlaszolja el a jelentős kereskedővárosok kikötőit – jelenti az AFP.
Calais-t, Dunkerque-t és Boulogne-t a mindössze 24 kilométer széles Doveri szoros választja el Nagy-Britanniától, ez a világ egyik legforgalmasabb hajózási útvonala.
A tiltakozás miatt a kikötői hatóságok arra kérik a La Manche csatornán utazókat, hogy halasszák el az átkelést vagy válasszanak más utat. A blokád miatt így is számtalan, a húsvéti ünnepek után hazafelé tartó család rekedt a kikötőkben.
A tiltakozó halászok már most elhasználták az Európai Unió által 2009 első félévére biztosított halászati kvótájukat de követelik, hogy újra tengerre szállhassanak. Mind az EU, mind Franciaország kizárta a kvóta felfelé módosítását, leszögezve, hogy tavaly már 30 százalékkal megemelték a halászható mennyiséget.
Michel Barnier mezőgazdasági miniszter úgy nyilatkozott: hajlandó pénzügyi segélyről tárgyalni a halászokkal. Ugyanakkor a halászok nevében felszólaló CGT szakszervezet illetékese elutasította az ajánlatot, mondván: a tiltakozók nem támogatást kérnek. "Nem segélyre van szükségünk, hanem egy olyan nemzeti kvótarendszerre, amely biztosítja a túlélésünket" – szögezte le Patrick Haezebrouck.


