Siker a roncsautó-prémium
Az újraegyesítés óta soha nem látott magasságba szöktek az újautó-eladások márciusban Németországban. A súlyos gazdasági válság közepette cseppet sem magától értetődő 40 százalékos növekedés magyarázata az, hogy még az előzetes várakozásoknál is sokkal sikeresebbnek bizonyult a roncsautó-prémium, amely január 27-től igényelhető. Ennek értelmében a legalább tízéves régi személygépkocsijukat újra cserélők 2500 eurós állami támogatást kapnak.
A szövetségi kormány eredetileg 1,5 milliárd eurót különített el erre a támogatásra, ez 600 ezer autó cseréjére lett volna elég. A kabinet márciusban a keretösszeg megduplázásáról és az akció december végéig történő meghoszszabbításáról határozott. Az on-line eljárásrend bevezetése azonban a kérelmek robbanásszerű növekedéséhez vezetett: az igénylések száma a múlt héten már átlépte az 1,1 milliót. A kabinet ezért most a támogatási összeg fokozatos csökkentését fontolgatja, vélhetően júniustól kezdve.
A roncsautó-prémium más országokban is hamar népszerű lett. Szlovákiában a kormány eredetileg 33,2 millió eurót szánt arra, hogy a tízévesnél öregebb gépkocsijukat lecserélők 1000 eurós állami támogatást kapjanak. Ha azonban az újautó-forgalmazók is adtak 500 euró kedvezményt, akkor az állami támogatás már 1500 euróra kúszott fel. Mindezt legfeljebb 25 ezer euróba kerülő autóknál lehetett érvényesíteni. A március 9-től igényelhető támogatás kerete azonban már március
26-ra elfogyott a hatalmas érdeklődés miatt. A folytatásról a múlt héten döntött a kormány, s a
„második kör” éppen tegnap indult: már az első órákban több mint 2500 járművet adtak le a roncs-telepeken. Ezúttal azonban csak 1000 euró a támogatás, ezt ugyanekkora árkedvezménnyel kell kiegészítenie az új gépkocsit értékesítő cégnek.
Ausztriában április 1-jétől vezették be a roncsprémiumot, s már az első napon valóságos rohamot tapasztaltak az autókereskedésekben. A „sógoroknál” az állam 750 eurót ad a legalább 13 éves autót lecserélőknek, ezt a kereskedőnek ugyanekkora összeggel kell megfejelnie. A kabinet 30 ezer gépkocsi cseréjével számol, és úgy tervezte, év végéig tart az akció, de nem lehet kizárni, hogy a hatalmas érdeklődés miatt jóval hamarabb be kell fejezni.
Olaszországban nemcsak a személyautókra, de 500 euró értékben a motorkerékpárokra is bevezették a roncsprémiumot. A forgalmazók szerint ez állhat annak hátterében, hogy márciusban 7,8 százalékkal nőtt a motoreladások száma. A személygépkocsi-cseréhez 1500 eurós állami támogatást lehet kapni, ennek köszönhetően márciusban – 14 hónap óta először – nőtt az újautó-eladások száma.
A roncsautó-prémium ennek dacára is erősen vitatott. Sokak szerint nem méltányos, hogy az adófizetők pénzét az új gépkocsit vásárolni tudó kevesekhez csoportosítják át. A nagy értékű háztartási gépek gyártói sem örülnek, mert ha az emberek új autót vesznek, akkor kevesebb pénzük marad például a családi ház kazánjának lecserélésére. Nem elhanyagolható a használtautó-kereskedők vesztesége sem, ami a használt járművek árának eséséből adódik. Mások arra mutatnak rá, hogy ha leáll a roncsprémium, még nagyobb is lehet majd az eladások visszaesése, mint ha be sem vezették volna a támogatást. Nem mindenki ért egyet az akciók állítólagos környezetbarát hatásával sem. A legtöbb esetben ugyan kisebb fogyasztású, korszerű járműre cserélik a régi benzinfaló csotrogányokat, ám az új járművek legyártásának folyamata során kibocsátott nagy mennyiségű szén-dioxidot is figyelembe kell venni – figyelmeztetnek a kritikusok.
Magyarországon a roncsautó-prémium bevezetése az államháztartás súlyos helyzete miatt komolyan nem került napirendre. VG


