Ha elmúlik a válság neheze, akkor valószínűleg egy kevésbé globalizált világban találjuk magunkat, amelyben a nemzetközi lassabb ütemben növekszik, szűkösebbek a külső finanszírozási források, a fejlett ipari államokban pedig erősen megcsappan az étvágy a hatalmas folyó mérlegdeficitek felhalmozására. Vajon ez a vég eljövetelét jelenti a fejlődő államok számára?
Nem feltétlenül. A fejlődő államokban a növekedés három variáns szerint jelentkezik. Az első a külföldi hitelek felvételén alapul, a másodikban a nyersanyagpiaci áremelkedés melléktermékeként jelentkezik, a harmadik esetben a növekedés forrása a gazdasági szerkezetváltás és az új termékekbe irányuló diverzifikálás.
Az első két csoport számára elkerülhetetlenül rosszul végződnek a dolgok. A stabil, hosszú távú növekedést produkáló államok ettől eltérő stratégiát követtek: feldolgozott és más, „modern” termékek előállítására diverzifikálták a gazdaságukat.
Világpiaci térnyerésük folytán növelni tudták a foglalkoztatást a nagy termelékenységgel működő ágazatokban is. Ezekben az országokban a kormányok nemcsak egyszerűen jó makrogazdasági politikát és helyes külgazdasági orientációt követtek, hanem „produktivista” módszereket is alkalmaztak, például alulértékelt valutát, célzott iparpolitikát és szigorú pénzügyi ellenőrzést. Mindennek legjobb példáját Kína adta.
