Bajnai: a német fellendülésen is múlik a magyar kilábalás
A miniszterelnök a londoni gazdasági napilapnak adott - az újság internetes kiadásában csütörtök este megjelent - interjúban azt mondta: Magyarország "együtt nevet és együtt sír Európával és különösen Németországgal". A kormányfő hozzátette: ha további jelentős visszaesés következnék, ami "jelen pillanatban nem várható", az sokkhatással járhat.
A Financial Times szerint Magyarország - amely a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezette program keretében 20 milliárd eurós mentőcsomagban részesült tavaly - egyike a globális pénzügyi leolvadástól legsúlyosabban érintett európai országoknak.
A gazdaság teljesítménye várhatóan 6 százalékkal esik vissza az idén, és "a héten néhány külföldi cég jegelte tervezett beruházásait" - írta részletek említése nélkül a brit lap. Az EU a magyar export kétharmadát veszi fel, és Bajnai Gordon szerint a tagországoknak nem szabad a kereskedelmi korlátozások és a befelé fordulás csapdájába esniük a válságkezelésre tett kísérletek során.
Bajnai Gordon kijelentette: Európában egyetlen ország sem tudja önmaga kezelni a válságot. - Az 1930-as években is az volt a probléma, hogy az egyes országok maguk próbáltak foglalkozni ezekkel a kérdésekkel, a protekcionizmus és az elszigetelődés alapján - mondta a kormányfő. Hozzátette: a válság csak összeurópai alapon kezelhető, ugyanakkor "saját házi feladatát minden országnak otthon kell elvégeznie".
A Financial Times írása szerint Bajnai Gordon kormányának, amely "szocialista politikusok és (pártokhoz) nem kötődő szakértők elegye", legfeljebb egy éve van a választások előtt arra, hogy "átnyomja" az adóreformokat, és a fájdalmas lefaragásokat a "nagyvonalú" magyar jóléti rendszerben.
A miniszterelnök szerint az ország részben maga teremtette bajait. Bajnai Gordon azt mondta: Magyarország két válsággal néz szembe. Az egyik a nemzetközi pénzügyi válságból ered, ez azonban felszínre hozta az ország által "saját magára szabott" válságot is: a két legnagyobb párt politikai harca, sőt ellenségeskedése "hidegháborúhoz" vezetett, amely tíz éve akadályozza a reformokat. - Kormányomnak mindkét válságot kezelnie kell - mondta a miniszterelnök.
Bajnai Gordon az utóbbi húsz év legnagyobb adócsökkentésének nevezte a munkáltatói adóterhek tervezett mérséklését. Rámutatott, hogy a közvélemény-kutatások szerint a magyarok 70 százaléka felismerte a fájdalmas lépések szükségességét a válságból történő kilábalás érdekében.
A kormányfő szerint bebizonyosodott, hogy Magyarország helyesen döntött, amikor idejekorán nemzetközi támogatásért folyamodott. A térség korábbi éllovasai, mint például Szlovákia, azóta meredek gazdasági visszaesésről adtak számot - áll az írásban.
Bajnai Gordon azt mondta: az ország teljes mértékben képes fedezni finanszírozási igényeit a 20 milliárd eurós csomagon túli további segítség nélkül is. Hozzátette ugyanakkor: ha az országot a bankközi hitelezés és a kormánykötvény-piacok tavaly őszi befagyásához hasonló újabb sokk érné, ebben az esetben szükségessé válhat további többoldalú támogatás igénybevétele.


