Magyar gazdaság

Januártól megszűnhet a zöldkártya

A Nemzeti Közlekedési Hatóság tervei szerint 2010. január 1-től kezdődhetne meg az átmeneti időszak, amely a műszaki vizsga és a zöldkártya érvényességi idejének összehangolására szolgálna, és amelynek eredményeként a megteremtődhet a lehetősége, hogy a zöldkártya vizsgálat beépüljön a műszaki vizsgálat elemei közé.

Európában hasonló a gyakorlat, amit az is indokol, hogy a károsanyag-kibocsátás lényegében a jármű műszaki állapotának egyik jellemzője. A gépjármű-tulajdonosok számára a tervezett módosítás több előnnyel is jár. Egy helyen, egy időpontban, egy eljárás keretében kerülnek elvégzésre a szükséges vizsgálatok, mellyel nem kevés időt takaríthatnak meg.

Mivel a zöldkártya vizsgálat a műszaki vizsgálat részét képezné, megfelelőség esetén a forgalmi engedély meghosszabbítása egyidejűleg jelentené azt is, hogy a gépjármű károsanyag-kibocsátása is a megengedett érték alatt van, tehát nem lenne szükség fizikailag a zöld kártyára, a forgalmi engedély maradna az egyetlen igazoló dokumentum.

A zöldkártya vizsgálat integrálása így az adminisztrációs költségek csökkenését is eredményezné, ami szintén megtakarítást jelent az állampolgárok számára. A szakmai egyeztetések jelenleg zajlanak, ennek során kerül majd leszabályozásra az átmeneti időszak hossza, illetőleg a „komplex” műszaki vizsga gyakoriságára vonatkozó előírás.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság 2009. július 13-tól vezette be a műszaki vizsgáztatás területén a KÖKIR nevű szoftvert, mely zárt, biztonságos, közhiteles adatok kezelésére alkalmas, modulokból felépülő műszaki-informatikai rendszer.

Az új rendszer valamennyi műszaki vizsgálóállomás, így a közlekedési hatóság saját, illetve a külső szerződött közel ezer vizsgálóállomás esetében fejlettebb technológiai, technikai megoldásokon keresztül biztosítja a gépjárművek műszaki ellenőrzését.

A műszaki vizsgálóállomások többségében végeznek zöldkártya-vizsgálatot is. A műszaki vizsgáztatás modulján túlmenően az új rendszer alkalmassá tehető a zöldkártya-vizsgálat moduljának befogadására, működtetésére is.

károsanyag-kibocsátás kökir megszűnhet a zöldkártya zöldkártya műszaki vizsga
Kapcsolódó cikkek