Szaúdi befektetők egy csoportja - köztük az Iszlám Fejlesztési Bank (IDB) - a közeljövőben hét éves programot akar indítani annak érdekében, hogy biztosabb alapokra helyezze a sivatagi királyság élelmiszer-behozatalát. Az egymilliárd dolláros beruházás keretében 700 ezer hektár földet kívánnak megszerezni Maliban, Szenegálban, Szudánban és Ugandában, és azon hétmillió tonna rizst termeltetni - majd a termést az utolsó szemig hazaszállítani.
2006 óta világszerte megszaporodtak az efféle beruházások. A vízben és termőföldben szegény, ugyanakkor tőkeerős feltörekvő országokat a globális élelmiszerár-emelkedés ráébresztette arra, hogy belső ellátásuk biztosítása végett tanácsos tulajdonosként vagy legalább hosszú távú bérlőként jelen lenniük a termőföldben gazdag térségekben. A washingtoni nemzetközi élelmiszerpolitikai kutatóintézet (IFPRI) elnöke, Joachim von Braun becslése szerint 2006 óta világszerte 20 milliárd hektár föld cserélt gazdát vagy bérlőt efféle stratégiai megfontolások miatt, 30 milliárd dollár összértékben. Pontos számokat persze senki sem tud, hiszen a "földharácsolás" (land grabbing) általában álcázva történik.
Mindenesetre legalább egytucat állam törekszik aktívan arra, hogy jelentős földterületeket biztosítson magának Kelet-Afrika, Latin-Amerika vagy éppen Közép- és Kelet-Európa agrárkörzeteiben. Kína, Dél-Korea és Szaúd-Arábia mellett például a kisebb Öböl-menti arab országok, sőt Líbia vagy a szigetként fokozottan élelmiszerimport-függő Mauritius képviselői is szorgalmasan kilincselnek az eladók háza táján. Christopher Hawley, a Rotschild befektetési bank dubai-i igazgatója szerint a beruházók arra törekszenek, hogy lehetőség szerint minél jobban diverzifikálják termőföld-portfóliójukat. Különböző térségekben kell jelen lenni ahhoz, hogy ha az egyiken az adott évben aszály van, akkor is biztosítani lehessen a hazai élelmiszer-ellátást - magyarázza a bankszakember.
A külföldi tőke a szegényebb országokban kulcsfontosságú lehet az agrárium fejlesztése, a gépellátottság javítása szempontjából. Aggályos ugyanakkor az, hogy a külföldi kézben lévő farmokon termelt gabona vagy más termény nem az éhező helyi lakossághoz, hanem a tulajdonos ország fogyasztóihoz jut el. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke úgy fogalmazott nemrég, hogy "meg kell állítani a földharácsolás terjedését", segélyszervezetek és az ENSZ szakértői pedig egyenesen "a gyarmatosítás új hullámáról" beszélnek.
Az unió és Japán éppen ezért arra igyekszik rábírni a G8 vezetőit, hogy fogadjanak el magatartási kódexet a külföldi földszerzésekre vonatkozóan. Ennek része lenne egyebek mellett az adott ország ellátási nehézségeinek csökkentése is. Kérdéses azonban, hogyan lehetne egy effajta kötelezettséget elfogadtatni akár a nyolcakkal, akár a feltörekvő országokkal, és azt sem tudja senki, hogyan lehetne ellenőrizni a vállalások betartását. Egyelőre tehát valószínűnek látszik, hogy a földszerző beruházások mindaddig folytatódni fognak, amíg a vevő országok biztosítottnak nem érzik ellátásukat.
