E tételt látszik alátámasztani, hogy Nagy-Britanniában a bankok sorra nyitnak az iszlám jog, a saria előírásainak megfelelően tevékenykedő részlegeket, és már öt olyan pénzintézet van, amely teljesen e követelményeknek megfelelően működik. Németországban a pénzügyi felügyelet most engedélyezte az első iszlám pénzintézetet, amely jövő év elején nyitja meg az első fiókját, Mannheim belvárosában és utána a folyamatos terjeszkedést tervezi.
Az iszlám bankok tevékenységének általános elvi feltételei ismertek: a Próféta egyenesen megtiltotta a kamat alkalmazását, ami az ő idejében elérte az évenkénti 100 százalékot, azaz megfelelt az uzsora mai értelmezésének. A XX. századra azonban a parancsolat súlyos kényszerhelyzetet teremtett: bankokra a muzulmán országokban is szükség volt, ezek működtetése pedig csak különleges kompromisszumok formájában volt elindítható és fenntartható.
Az áthidaló elv az volt, hogy kamatot sem a betétek, sem a felvett hitelek után nem fizettek, hanem „a vállalkozás hasznából” kellett részesedést juttatni annak a félnek, amelyik a pénzét átengedte. Az alapkövetelmény az, hogy a haszon egy részének átengedése mögött mindig legyen valós munka, teljesítmény vagy közreműködés.
Ez az elv a gyakorlatban banktechnikai megoldások garmadáját eredményezte. Ha egy cég új üzemet akar építeni, akkor nem hitelt vesz fel, hanem a – kivitelezőnek a pénzt folyósító – bankot közvetlenül részesíti a hasznából. Hasonlóképpen ismeretlen az iszlám bankolás gyakorlatában a jelzáloghitel intézménye: ha ugyanis valaki házra-lakásra szeretne szert tenni, akkor azt először a bank veszi meg, a beköltöző személy pedig – a saját hozzájárulása és a törlesztései arányában válik tulajdonossá. Ez utóbbi technikának az alkalmazása máris konfliktus forrásává vált az Európában sokasodó muzulmánok számára: a kétszeres átíratás kétszeres illetékfizetési kötelezettséggel jár.
Az Öböl-térségbe vagy más arab államokba települni kívánó bankok számára külön gondot jelent a formai követelmények betartatása. A Der Spiegel szerint a nyugati pénzintézetek igyekeznek úgy védekezni, hogy az ottani érdekeltségeik felügyelőbizottságába a helyi hittudományi tételekben járatos vallási személyiségeket hívnak meg, akikkel minden komolyabb ügyletet elbíráltatnak vagy engedélyeztetnek. Így is előfordult azonban, hogy az Emírségekben, például mesterséges szigetek építésére felvett hatalmas összegek folyósítását – pontosabban az ennek alapjául szolgáló adósságleveleket – utólag minősítették szabályellenesnek, milliárdos nagyságrendű csődöt okozva.
Az iszlám bankrendszert a nyugatival összevetve a Guardian szerzője megállapítja, hogy az adott elveknek megfelelően működtetett pénzintézetekben alig okozott kárt a fejlett ipari államok pénzügyi rendszerét megrendítő válság. Ennek egyik oka az, hogy az iszlám bankok vagy egyáltalán nem, vagy csak csekély mértékben használtak tőkeáttételt, emellett lényegében nem halmozódtak fel náluk hagy hozamok reményében tartott, toxikus értékpapírok. A kisebb kockázatokkal azonban kisebb haszon is jár, ezért itt jóval lassúbb a felhalmozás és tőkeérték növekedésének üteme. Ennyiben kérdéses, hogy vajon vallási-lelkiismereti okok miatt meddig maradnak hűek a muzulmánok a saját pénzügyi-banki hagyományaikhoz, ha majd, a mostani válság elmúltával – nyugati modell szerint működő bankokban – ismét meredeken emelkednek a profitok és a betétek-befektetések hozamai.
Van ugyanis egy különleges körülmény a modern világban: míg a Próféta korában saját értékkel bíró arany és ezüstpénzt használtak, a mai világban az immanens érték nélküli – semmiből teremtett – papír- és számlapénz a meghatározó, amely a gazdaságok menedzselésének mai elvei alapján eleve inflatorikus. Ez azt jelenti, hogy kamat nélkül a meglévő pénz vagy vagyoni pozíció lassan, de folyamatosan és biztosan veszít értékéből.
