Bajnai: Folytatni kell a „hadigazdálkodást”
A Bajnai-kormány – gazdasági értelemben – stabil, biztonságos állapotban adja át az országot a következő kabinetnek, s ha folytatódik a fegyelmezett gazdálkodás, 2011-től beindul a gazdasági növekedés. Ezt Bajnai Gordon kormányfő mondta az MTI-nek adott interjújában.
Kormánya eredményeiről szólva kiemelte: a válságkezelés kényszerűen fájdalmas lépései mellett sikerült összetartani a magyar társadalmat, megvédeni a nagy rendszereket, a munkát, a szociális gondoskodást, a válság elleni küzdelemben pedig érvényesíteni a szolidaritás elvét. A kormány megmutatta: az intézmények pazarlásának megakadályozásával elérhető a kitűzött cél, és az ígéreteit betartó ország vissza tudja szerezni a bizalmat. Így kell tenni 2010-ben is: még nem lehet többet visszaosztani, hiszen az idén érvényesül csak a válság teljes hatása, csaknem egy hónapnyi nemzeti jövedelem esik ki. Ezért ez az év csak arról szólhat, hogy hogyan fogják azt – bizonyos értelemben „hadigazdálkodással” – végigcsinálni.
Ha fegyelmezett gazdálkodás lesz az idén is, akkor megmarad az ország iránt visszatért bizalom, és így 2011-től beindul a gazdasági növekedés, amely 3,5-4 százalékos lehet; szigorú költségvetéssel és további jelentős átalakítások eredményeként pedig tartóssá is válhat. Mint mondta, ha a következő kormány a most megkezdett utat folytatja, akkor a következő négy év alatt összességében nagyjából 2000 milliárd forint többletjövedelemmel gazdálkodhat.
Ezt a pénzt szerinte három dologra kellene költeni: a múltra, azaz az adósságcsökkentésre; a jelenre, vagyis arra, hogy jobb, igazságosabb közszolgáltatást lehessen nyújtani; és adni kell a jövőnek is ebből a pénzből, mert a jövő, a fenntartható növekedés múlik azon, hogy lehet-e tovább csökkenteni adókat és kordában tartani a hiányt. Bajnai egyben óva intett a 6-7 ezer milliárdos választásikampány-ígérgetésektől s azok következményeitől. VG


