A XXI. század első évtizede az amerikai évszázad utolsó dekádja volt – idézi David Rothkopf, a Clinton-kormányzat egyik kereskedelmi miniszterhelyettese summázatát a Financial Times. A ma már saját tanácsadó cégét vezető szakértő nincs egyedül azzal a véleményével, hogy a következő évtized már egyértelműen a multipoláris világrend jegyében telik el. Éppen ellenkezőleg: manapság már általános vélekedésnek tekinthető az, hogy Brazília, India és legfőképpen Kína felemelkedése teljesen új világrend kialakulását eredményezi.

Pedig a statisztikák egyelőre egyáltalán nem tükrözik vissza az USA befolyásának visszaszorulását. Továbbra is az Egyesült Államok az egyetlen olyan hatalom, amely a világon bárhol, bármikor képes katonai akciót indítani, s ez vélhetően még jó darabig így marad. Az amerikai hadigépezet erejét az is mutatja, hogy a Pentagon éves költségvetése még mindig nagyobb, mint a világ következő hat nagyhatalmának éves hadikiadásai együttvéve.

Az amerikai katonai hegemóniát a gazdasági adatok is alá látszanak támasztani. Az USA GDP-je tavaly nagyjából a világ összesített GDP-jének a 22 százalékát tette ki – ez pontosan ugyanakkora arány, mint az 1973-ban vagy az 1998-ban mért adat. Európa súlya fokozatosan csökkent ebben az időszakban, míg Kína és India előretörése különösen a legutóbbi évtizedben gyorsult fel.

A katonai hegemónia fennmaradásával azonban éles ellentétben áll az amerikai szellemi-intellektuális fölény megtörése. Míg az 1990-es években az USA szolgáltatta azt a gazdasági-társadalmi modellt, amely felé (kimondva vagy kimondatlanul) a világ legtöbb országa törekedett, addigra a 2000-es években ez a szerep fokozatosan elhalványult, majd szinte teljesen megszűnt. Gazdasági értelemben az amerikai hegemónia végét az jelzi, hogy a 2007-ben kirobbant pénzügyi válság, amely 2008-ban általános gazdasági krízissé mélyült, az angolszász típusú piacorientált kapitalizmus fölényét tépázta meg. Társadalmi értelemben pedig az mutatja az „amerikai évszázad” végét, hogy a feltörekvő új hatalmak legerősebbike, Kína igen távol van attól a demokratikus berendezkedéstől, amelynek egyik legtisztább mintáját éppen az USA testesítette meg. De a legnyilvánvalóbb jele Amerika visszaszorulásának az, hogy az örök optimistának ismert amerikaiak többsége ma a felmérések szerint azon a véleményen van, hogy az ország rossz irányba halad.

Eközben Kína és India felzárkózása megállíthatatlannak tűnik. Előbbi átvette a XIX. századi Angliától a világ műhelye titulust, és 2009 első felében a kínai első ízben volt nagyobb az addig világelső németnél. India pedig a világ „back-office központjává” válik, tehát a kiszervezhető szolgáltatások első számú centrumaként integrálódik a globális gazdaságba. A feltörekvő országok térnyerését az is segíti, hogy a fejlettek gazdaságélénkítő kísérletei az államháztartások nagyfokú eladósodását eredményezték.

Európa fokozatos háttérbe szorulását jól mutatta a decemberi koppenhágai klímakonferencia, amelynek döntő szakaszában végül az USA, Kína, India, Brazília és Dél-Afrika vezetői fogalmazták meg a záróegyezmény tervezetét. Az amely éveken át azzal reklámozta magát, hogy klímavédelmi ügyekben vezető szerepet tölt be a világban, utólag volt kénytelen tudomásul venni a nélküle kidolgozott szöveget. Ahogy a soros elnökséget betöltő Svédország sokat tapasztalt külügyminisztere, Carl Bildt fogalmazott: „Vettünk néhány leckét az úgynevezett multipoláris világrend realitásaiból.”

A 2000-es évek elejének négy nagyszabású, optimista európai nekirugaszkodásából csupán kettő vált valóra: az Európai Unió keleti bővítése és a monetáris unió megteremtése. Ezek megakadályozták, hogy az öreg kontinens még jelentéktelenebbé süllyedjen, de ahhoz nem voltak elegendők, hogy meg is tudja őrizni globális befolyását. Ez utóbbihoz ugyanis az EU 2000–01 táján kitűzött két, többé-kevésbé kudarccal zárult vállalásának a sikere is kellett volna: a versenyképes tudásalapú gazdaság megerősítését célzó lisszaboni folyamaté és az uniós alkotmányozásé. Mivel mindkettő csupán félsikerrel járt (és ez a jóindulatú olvasat), az EU háttérbe szorulását legfeljebb lassítani volt képes.