Ez az a kamatszint, amin a pénzügyi intézmények rövid távú hitelt vehetnek fel a Fedtől. Ennek a csatornának békeidőben zéró szerepe van, mivel a bankközi piac jelenti a hitelezés fő színterét (ha valaki korábban a Fedtől kért kölcsön, az elvesztette a hitelét a bankközi piacon), ugyanakkor a vészterhes időkben (a Lehmann-csőd után), amikor senki sem bízott a másikban vagy szorult helyzetben volt, mindenki a Fedre számíthatott.
A válság tüneti enyhülésével a diszkont ráta szerepe is csökkent, mivel 2008 októberében még 110 milliárd dollárnyi hitelt vettek igénybe ezen az úton a szereplők, egy évvel később az állomány 50 milliárd volt, most pedig alig több mint 10 milliárd dollár, vagyis elenyésző. A mostani lépés mégis komoly hatással volt a piacokra több okból.
Az időzítés mindenkit meglepett, ilyen korai emelésre senki nem számított, igaz a Fed a közleményben megjegyezte, hogy ez nem jelent semmilyen szigorítást a lakosságra és vállalatokra nézve, és a monetáris politikában sincs változás. Vagyis a célráta, a bankközi kamat még jó ideig 0 százalék körül maradhat, ahogy ezt a Fed korábban is kommunikálta.
A kamatszintek egyre kevésbé határozzák meg a likviditást. A válság kitörése után a pénzteremtés teljes egészében a Fedhez került, az idő múlásával azonban ezt a szerepet a nagy bankok és befektetési házak ismét átvették. A jelenlegi lépés azonban további egyértelmű jelzés abba az irányba, hogy a Fed csökkenti a saját pénzteremtési akcióját (az állampapír vásárlási, kereskedelmi hitelpapír és kölcsön program február 1-jén lejárt, a jelzálogpiaci pénzpumpa pedig március végén áll le).
Így a piacon lévő pénzmennyiség március végétől gyakorlatilag csak a nagy intézményei szereplőkön múlik majd. Mivel a rendszerben ezernyi kockázat van, a nagy bankoknak, befektetési házaknak ésszerű lenne zárni a pozíciókat, visszavenni a pénzteremtés üteméből. A nagy győztese a következő időszaknak nem az lesz, aki még tovább képes „futni” a piaccal 10-20 százalékot, hanem aki idejében kiszáll a rendszerből és elkezd tartalékolni, zárolja az elmúlt egy év őrületes száguldásának eredményeit. Persze a mohóság nagy úr, de a lánc mindig megszakad valahol.
A Fed diszkontráta emelése egy jelzés a piaci szereplőknek, ami lehetséges tűszúrás. Ezzel szemben azt is látni kell, hogy ez még nem determinál semmit, a nagy szereplőknek továbbra is megvan a lehetősége olcsó forráshoz jutni (ha akarnak): az euró vagy a jen egyaránt szinte ingyen forrás, és a dollár sem drágult eszeveszetten. A játék tehát nem biztos, hogy véget ér, de bonyolódik, a pszichológia egyre nagyobb szerepet kap, a félelem árnyéka pedig közeledik a piac felé, ami előbb-utóbb elnyomja a mohóságot.
