Magyar gazdaság

Görögország - A visszaszámlálás megkezdődött

Bár Athén eddigi nyilatkozataiban hangsúlyozta, hogy piaci források segítségével szeretne pénzhez jutni, George Papandreou miniszterelnök ma leszögezte: megtették a szükséges lépéseket az EU-IMF hitel felvételére.

"Megteszünk minden, az előkészítéshez szükséges lépést" – fogalmazott ma a görög honatyák előtt a miniszterelnök. Papandreou nyilatkozata arra utal, hogy Athén bármelyik pillanatban lehívhatja a 30 milliárd eurós mentőcsomag első részletét jelenti az AFP.

A kormányfő megszólalás idején az EU pénzügyminiszterei éppen a görög válságról tárgyalnak Madridban, hétfőn pedig az EU-val és az IMF-fel tárgyal Athén.

A görög lapok beszámolója szerint valószínű, hogy a hitelhez tovább megszorító intézkedéseket szab feltételül az EU, ilyenek lehetnek a bérek csökkentése a magánszférában, a nyugdíjak maximalizálása és egyes állami szolgáltatások visszavágása. "A szavak ideje véget ért, most következi a fájdalmas valóság korszaka" – olvasható a Katimerini című lap szerkesztőségi cikkében. Az Elefterotipia pedig úgy fogalmaz, hogy a segély gyógyszer vagy méreg is lehet, míg  Ta Nea egyenesen "rémálom csomagnak" nevezi az újabb megszorításokat igénylő EU-segélyt.

mentőcsomag IMF görög segély EU Papandreou hitel Görögország
Kapcsolódó cikkek