Lemondott tegnap Farkas – Orbán máris egyeztetett
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságNem várt sokat a kormányfő: reggel lemondott Farkas Ádám, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke, s nem sokkal később Orbán Viktor máris leült egyeztetni Szász Károllyal, akiről már hetekkel ezelőtt elterjedt, hogy ő lenne a Fidesz-kormány jelöltje a PSZÁF élére. Szász egyébként 2000 és 2004 között már betöltötte ezt a tisztet.
A 2002-es kormányváltás után személye és posztja egyaránt a politikai küzdelem középpontjába került, 2004-ben átszervezéssel menesztették, de a munkaügyi bíróság később ezt jogellenesnek minősítette.
Farkas Ádámot tavaly nyáron nevezték ki hat évre a PSZÁF elnökévé. Azaz kevesebb mint egy évet töltött a poszton azelőtt, hogy tegnap június 30-i hatálylyal benyújtotta lemondását. A lemondást indokló közleményében kiemelte: megbízatását mindvégig szakmai s nem politikai feladatnak tartotta. Azonban ahhoz, hogy hatékonyan működhessen a PSZÁF, szerinte szükséges, hogy a kormány maradéktalanul megbízzon a felügyelet vezetésében. VG


