BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Folytatódik a tisztogatás - Leváltották az ÁFSZ-vezetőjét

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter augusztus 2-án azonnali hatállyal felmentette hat regionális munkaügyi központ főigazgatóját, valamint az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) főigazgatóját, Pirisi Károlyt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán az MTI-vel.

Távozik Brebán Valéria dél-dunántúli, Kiss Ambrus nyugat-dunántúli, Miskó Istvánné észak-alföldi, Szabó József észak-magyarországi, Vass István közép-magyarországi, és Zimmermann József közép-dunántúli főigazgató.

A kormány azt várja a megújuló Állami Foglalkoztatási Szolgálattól, hogy váljon hatékony és fajsúlyos szereplővé a munkaerő-közvetítés piacán, egyúttal olyan szervezetté, amely érdemben segíthet a jelenlegi tragikus foglalkoztatási helyzet javításán áll a közleményben.

A tárca vezetése úgy ítéli meg, hogy ez a szemléletváltás részben új vezetői garnitúrát kíván. A menesztett főigazgatók utódairól hamarosan - pályázat kiírását, illetve elbírálását követően - döntés születik. Kinevezésükig a regionális munkaügyi központokat a szervezeti és működési szabályzat előírásainak megfelelően a főigazgató-helyettesek vezetik - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.