Az adónövelések és a kiadáscsökkentések azonban még nem érték el akkorra a kellő pénzügyi stabilizáló hatást, viszont a reálgazdaságot legyengítették. Ebből adódóan az egyik legsebezhetőbb gazdaság voltunk az EU-n belül. Mindennek ellenére még a Lehman Brothers csődjének előestéjén sem gondolták a döntéshozók és a szakértők sem, hogy Magyarország lesz kénytelen a közösségből elsőként, heteken belül a nemzetközi szervezetekhez fordulni pénzügyi mentőcsomagért.
Az okokat azóta is többféleképpen magyarázzák a szakértők. A legtöbbször a nagy államadósság, pontosabban a növekvő adósságpálya szerepel az indoklásban, már csak azért is, mert ekkor még a lakosságot alig érintette meg a válság szele. A forintárfolyam csak jóval később, 2009 tavaszára érte el mélypontját, ekkortól vált tömegessé a devizaadósok fizetési nehézsége. Maga az államadósság azonban nem volt uniós szinten kimagasló, bár a régiós országokkal összehasonlítva azért magasnak számított. Számos ország azonban a miénknél nagyobb adósságrátával sem szorult külső segítségre. A gondot ugyanis inkább a magas külső adósságállomány okozta, vagyis a hazai megtakarítások messze nem tudták fedezni az állam forrásigényét sem, nemhogy még a vállalati szféráét is.
A Lehman-csőd viszont azt jelentette, hogy az ország számára korábban korlátlannak tűnő külső források egyszerre elapadtak. Néhány napig egyáltalán nem volt kereslet magyar állampapírokra, mivel a kockázatosnak ítélt piacokról nagy arányban vontak ki tőkét a befektetők. A hosszú lejáratú államkötvények piacáról nagyjából 1000 milliárd forint tűnt el néhány hónap leforgása alatt, és azóta is csak egy-két százmilliárdnyi tért vissza oda. Ezzel kapcsolatban azt is gyakran felvetik az elemzők, hogy az ország válság előtti, alig 16 milliárd eurónyi nemzetközi tartaléka is kevés volt. Több erre alkalmas mutató szerint is nagyobb devizatartalékra lett volna szükségünk, ám annak rövid időn belüli növelése szintén igen költséges mutatvány. Mindenesetre a 20 milliárd eurós nemzetközi hitelből lehívott összegek nagyobb részét nem adósságtörlesztésre használták fel, az a tartalékokat növelte.
A 20 milliárd eurós IMF–EU-hitelkeretből végül 14,3 milliárdnyit hívtunk le, ebből a valutaalap 8,8 milliárdnyit nyújtott számunkra. Az utolsó lehívás közel egy éve történt, azóta sikerrel visszatért a magyar állam a devizakötvények piacára is, emellett újra tudnak forintkötvényeket is értékesíteni. A mentőöv által kínált biztonságnak köszönhetően a krízis során megugrott hozamok nagyjából a felére mérséklődtek 2010 elejére. Szóba került egy elővigyázatossági hitelmegállapodás megkötése is, amely a továbbiakban mintegy védőernyőként szolgálhatna az esetleges újabb külső sokkokkal szemben, azonban az időközben megválasztott új kormány és az IMF között még a kifutó hitellel kapcsolatos tárgyalási forduló is megszakadt, érezhetően feszültté vált a nemzetközi szervezettel való viszonya. Ennek fényében jelenleg nem valószínű egy készenléti megállapodás megkötése.
A válság azonban mostanra már a magánszektort sújtja jobban, a devizában eladósodott lakosság életét a 2009 elején 200, az idén pedig már 220 forint fölé erősödő svájci frank keseríti. Ez bő 30 százalékos forintleértékelődést jelent, de az euróhoz képest is 20 százalék körüli volt a gyengülés. Az alpesi deviza azóta is rekorderős szinten van a többi fizetőeszközhöz képest, az euró az utóbbi hónapokban a 280–290 forintos sávban ingadozott. Ez azonban csak adalék volt a lakosság szorult helyzetéhez, a csökkenő kereslet miatti kisebb árbevételt ugyanis elbocsátásokkal kompenzálták a cégek, ennek nyomán 11 százalék fölé kúszott az állástalanság szintje. Az elégedetlenség politikai következményekkel is járt, az események már 2009 tavaszán – éppen a nagy forintgyengülést követően – a kormányfő leváltásához, majd 2010 áprilisában a kormánypárt drámai vereségéhez vezettek.
A budapesti tőzsdeindex a Lehman Brothers csődjének pillanatában is messze volt historikus csúcsától, alig érte el a 20 000 pontot. Innen több hullámban következett be gyengülés, a mélypontot – a forint/euró árfolyamhoz hasonlóan – 2009 márciusában érte el a BUX. A 9461 pontos szint nagyjából öt év nyereségét nullázta le. A mélypontról azonban gyorsan visszapattantak a jegyzések, amelyeket elsősorban az OTP-részvények rángattak meg a pénzpiac stabilitásába vetett hit megingása miatt. A fordulóponthoz képest ez év tavaszára 150 százalékkal emelkedett a BUX, de áprilisban véget ért a növekvő trend, és 21 000–23 000 pont között ingadozik az index.
PÉNZÜGYI RENDSZER. A pénzügyi rendszer stabilitása korábban nem látott módon gyengült. Főként 2009 tavaszán erősödtek fel azok a hangok, amelyek szerint a hazai bankok könnyen csődbe mehetnek, hiába voltak bőséges tartalékaik. A szektor egyébként meglepően jól vészelte át a válságos éveket, az összesített nyeresége alig csökkent, a hazai ágazatok közül egyedüliként még tavaly is bővülést tudott felmutatni. A nyugati országoktól eltérően itthon nem kellett pénzintézeteket költségvetési pénzből megmenteni, ettől függetlenül a felügyeleti rendszer erősítése itthon is napirendre került.
NÖVEKEDÉS. A magyar gazdaságnál sok más európai országé nehezebben vette az elmúlt évek akadályait, bár nyertesként sem tudtunk kikerülni a válságból. A tavalyi 6,3 százalékos gazdasági visszaesésünknél volt, ahol több mint kétszer ekkora kiesés következett be, ám azokban az országokban a korábbi években jóval dinamikusabb növekedés volt, mint nálunk. A bővülési potenciálunk azonban még mindig igen alacsony, a hatékonyságot javító szerkezeti reformok még váratnak magukra, bár ígéret már érkezett ezekre az új kormány részéről. Kérdés, hogy az egyre valószínűbbnek tartott újabb globális válsághullám ezt lehetővé teszi-e.
