Cégbedőlési rekord
A felszámolásokkal ellentétben a végelszámolásoknál valamiféle fordulat látszott kibontakozni 2010-ben. Az Opten tapasztalatai szerint az év első 9 hónapjában lényegesen nőtt azoknak a cégvezetőknek a száma, akik saját vállalkozásuk megszüntetése mellett döntöttek, ám az utolsó negyedévben csökkenésnek indult a végelszámolások száma. „Nem teljesen egyértelmű, hogy határozott fordulatról beszélhetünk, hiszen jelentős különbségek figyelhetők meg egyes ágazatok között: a sok projektcéget foglalkoztató tevékenységek esetében az új vállalkozások alakulásával együtt kell értékelni a változásokat” – mondja Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója.
„Hiába indul meg az idén a gazdasági növekedés, a kkv-kat csak késéssel érik el a kedvező hatások, így a felszámolások stagnálása vagy akár csak a válság előtti időszak növekedési ütemének stabilizálása már pozitívumként lenne értékelhető” – prognosztizálja Csorbai Hajnalka. Szerinte ebben a nehéz időszakban felértékelődik a hazai cégek exportja (a fellendülés e téren már a múlt évben is érzékelhető volt), így elengedhetetlen az ez irányú törekvések erős állami támogatása.
Az igazgató súlyos gondnak tartja, hogy a cégvezetéstől és -alapítástól eltiltott cégvezetők vidáman folytatják tevékenységüket többi vállalkozásukban, sőt órákon belül akár új céget is alapíthatnak – és alapítanak is. „A lánctartozás már a válság előtt hungarikum volt egyes ágazatokban, 2009-ben pedig általános üzleti modellé vált. A láncok elemei eleve beépítették a »tervezett veszteséghez« a nemfizetést – állítja, hozzátéve –, már amíg tudták, mert ez sem tart örökké”.