Magyar gazdaság

Gaskó: Orbán nyíltan a magas keresetűeknek kedvez

Gaskó István sajtótájékoztatón közölte: érdemi egyeztetést szeretne a kormánnyal az érdekképviselet, mivel "nem vezető jóra", ha a munkavállalóknak az utcára kell menniük.

Érdemi egyeztetést szeretne folytatni a kormánnyal a munkavállalókat negatívan érintő eddigi intézkedésekről és várható megszorításokról a Liga Szakszervezet – mondta Gaskó István elnök hétfőn Szegeden, sajtótájékoztatón.

A kormány egyre több, a munkavállalók szempontjából hátrányos intézkedést hoz, s jelentősen korlátozta a sztrájkjogot - mondta a szakszervezeti vezető. Hozzátette: a munkavállalók "jogfosztottá" válnak, s a kormány arra készteti az embereket, hogy az utcára vonuljanak, ez azonban nem vezet jóra.

Az elnök hangsúlyozta a Liga Szakszervezetek tárgyalási szándékát, de mint mondta, vizsgálják, milyen más lépéseket tehetnek.

A munkavállalók számára kedvezőtlen intézkedések között említette Gaskó István a végkielégítésekre visszamenőleges hatállyal kivetett különadót. Egy jogszabály egyetlen embert sem büntethet igazságtalanul, a különadó következtében azonban például a Paksi Atomerőmű több dolgozójának is milliós összegeket kell visszafizetnie, mert átlagosnál magasabb bérüknek és kedvező kollektív szerződésüknek köszönhetően jelentős végkielégítést kaptak. A kormány a korábbi jogszabályi keretek között is visszaszerezhette volna a többek között a BKV-nál kifizetett „arcátlan” végkielégítéseket – fogalmazott az elnök.

Gaskó István skandalumnak nevezte, hogy a sztrájktörvény módosítását a parlament egyéni képviselői indítványként tárgyalta, hogy kerülje ki az egyeztetési kötelezettségeket.

Az érdekképviseleti vezető szerint a kormány az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésével nyíltan a magas keresetűeknek kedvezett. Az így keletkezet 600 milliárd forintos költségvetési lyukat pedig a multinacionális cégekre kivetett különadóval igyekszik betömni. Ha a nagyvállalatoknak azonban sikerül elérni a különadók visszavonását, a kormány a terheket a kiskeresetű munkavállalókra hárítja majd – vélekedett.

A februárra beharangozott „országátépítő” intézkedések – amelyek között felmerült például a közösségi közlekedés és a gyógyszerár-támogatás csökkentése - szintén a dolgozókat sújtják majd – hangsúlyozta a Liga Szakszervezetek elnök.

munkavállaló érdekképviselet liga szakszervezetek kormány Gaskó egyeztetés
Kapcsolódó cikkek