BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán felháborodott, az uniós frakcióvezetők figyelmeztették

Szeretném a médiatörvény kritikusainak a figyelmét felhívni arra, hogy a XXI. században élünk. Hogyan gondolják, hogy az internet korában bárki képes lenne elnyomni a véleményeket? A választásokat nagyrészt a kontrollálhatatlan interneten nyertük meg – szögezte le Orbán Viktor az Európai Parlamentben.

A miniszterelnök hozzátette: a kifogásolt médiatörvény az 1986-ban elfogadott sajtótörvényt szüntette meg, amely szerint a regisztrációból való eltörléssel újságokat lehetett megszüntetni. Magyarországon a jogállam újjáépítése folyik, szemben az itt elhangzottakkal – szögezte le Orbán Viktor. Emellett közölte, hogy sokan tárgyi tévedésben vannak a médiatörvény kapcsán, az azonban "megalázó és méltatlan lenne", ha Martin Schulz szocialista EP-frakcióvezető és mások tévedéseit is kijavítaná.

"Az elmúlt években a titkosszolgálatokat politikai célokra vetették be, békés tömegek ellen vetették be a rendőrséget – mindkét ügyben büntetőeljárások indultak. Nem a médiatörvény jelent problémát az Európai Parlamentnek, hanem a Fidesz kétharmados többsége" – állította Orbán Viktor. "A németek médiatörvénye egy jottányit sem demokratikusabb, mint a magyar."

Mint mondta, nem fogadja el, hogy azért, mert negyven évet éltek diktatúrában, bárki megkérdőjelezhesse a magyarok demokrácia iránti igényét. "Nem lehet sértegetni egy nemzetet, a magyar kormány demokratikus elkötelezettségének kétségbe vonása pedig sértés a magyar népre nézve. A hazámat itt is mindig meg fogom védeni" – kérte ki magának a kritikákat igencsak felpaprikázva a miniszterelnök. Mint mondta, nem tartja természetellenesnek, hogy viták alakultak ki a magyar médiatörvény körül, de csak az európai partnereken múlik,  hogy értelmes vita alakul-e ki ebben a kérdésben.

Szocialista és zöld reakciók Orbán válaszára

Martin Schulz szocialista frakcióvezető válaszában  elmondta, hogy frakciójából több egykori NDK-st is megkínoztak politikai okokból. Arra kérte Orbánt, hogy a demokráciát közösen védjék meg.

Schulz felhívta a magyar kormányfő figyelmét, hogy egy törvény kritikája sohasem egy nép kritikája, együttműködést ajánlott Orbánnak.

Daniel Cohn-Bendit igazat adott Orbánnak, hogy büszke lehet a népére, ám figyelmeztette, az igazság nem mindig a többség oldalán van.

A levezető elnök Jerzy Buzek megvonta tőle a szót, mert nem személyes érintettség alapján reagált. Cohn-Bendit még annyit mondott, hogy Orbán nacionalista-populista érveléssel keverte a magyarokat és a törvényét ért támadásokat. "Ön ma meghívott ebédelni, de elvette az étvágyam" - zárta beszédét Cohn-Bendit.

Megkötetett a kompromisszum

Mint a magyar elnökségről szóló vita utáni sajtótájékoztatóján elmondta, nem várja meg, hogy eljárást indítson a bizottság Magyarország ellen. Ha a bizottság módosítani akar a médiatörvényen, akkor a magyar kormány fenntartások nélkül, gyorsan engedelmeskedni fog - írja az Index.

A bizottság pedig megígérte, hogy gyorsan eldönti, hogy mit akar változtatni, nem húzzák az időt. Így akár már február végére leállhat a magyar médiatörvény körüli hisztéria. Mostantól az Európai Bizottság lesz a hunyó ha valami kifogás éri még a törvényt, hiszen a brüsszeli testületnek lényegében teljes felhatalmazást adott Orbán a módosításokra.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.