Magyar gazdaság

Zavar a nyugdíjpénztári nyilatkozat kapcsán

A Stabilitás Pénztárszövetség álláspontja szerint az Országos Nyugdíjfolyósítási Főigazgatóságnak (ONYF) nem lehet kifogása a szövetség által javasolt tagságban maradási nyilatkozattal. Ennek ellenére, a Fiumei úti Budapest Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság nem fogadta el a Stabilitás Pénztárszövetség által készített, a nyugdíjpénztári tagság fenntartására vonatkozó nyilatkozatot a vonatkozó kormányrendeletre hivatkozva. A Stabilitás szerint a kormányhatározat nem szabályozza a nyomtatványt, csak azt, hogy személyesen kell kitölteni a papírt, s meghatározott adatoknak kell szerepelnie rajta, s ennek a nyomtatvány megfelel.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Fiumei úti Budapest Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság nem fogadta el a Stabilitás Pénztárszövetség által készített, a nyugdíjpénztári tagság fenntartására vonatkozó nyilatkozatot a vonatkozó kormányrendeletre hivatkozva.

A Stabilitás Pénztárszövetség a napokban ugyanis nyilatkozatot készített a tagsági viszony fenntartásáról. A pénztárszövetség honlapján közzétett tájékoztató szerint a nyugdíjbiztosítási szervek előtt kötelezően megteendő nyilatkozat tartalmára nézve a jogszabály nem ír elő formakényszert, ezért a magán-nyugdíjpénztári tagságot választók - jogaik megóvása érdekében - alkalmazzák a "Pénztártagság fenntartásáról szóló nyilatkozat"-ot.

Ebben a tag - a magán-nyugdíjpénztári tagság fenntartásának deklarálása mellett - kijelenti: arra az esetre, ha az Alkotmánybíróság vagy bármely más szervezet megsemmisíti a törvényt, akkor a nyugdíjkasszákban maradók esetleges kárigénnyel léphetnek fel az állammal szemben. Vélhetően ez az a pont, amelyet az ONYF kifogásol.

A Budapest Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság arra hivatkozott, hogy a Stabilitás szövetség nyomtatványának elfogadását nem teszi lehetővé a vonatkozó kormányhatározat. Az ügyintézők csak akkor lettek volna hajlandóak elfogadni a nyomtatványt, ha egyúttal a sajátjukat is kitölti a jelentkező (aki erre természetesen hajlandó volt), de semmilyen átvételi elismervényt nem akartak adni a Stabilitás dokumentumának befogadásáról. Ebben a nyilatkozatban egyébként szerepel, hogy az aláíró kárigénnyel léphet fel, ha az Alkotmánybíróság vagy az Európai Bíróság megsemmisíti a pénztárak államosítására vonatkozó jogszabályt.

Kerestük az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságot (ONYF) az ügyben, de csak annyit közöltek, hogy a PSZÁF-et kérdezzük meg arról, miért nem fogadták be a nyilatkozatot. A Stabilitás Pénztárszövetség szóvivője Juhász Istvánné lapunknak elmondta, a szövetség két nyilatkozatot javasol: egyiket azoknak a magán-nyugdíjpénztár tagoknak javasolt kitölteni, s benyújtani – postán – az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság területileg illetékes ügyfélszolgálatához és a számlavezető magánnyugdíjpénztárhoz egyaránt, akik az állami nyugdíjrendszerbe való visszatérés mellett döntenek, azonban, ha valóban szabad választásra lenne lehetőségük nem ezt a kényszerű döntést hozták volna.

Ez a nyilatkozat jelzésértékű a Magyar Állam irányába, hogy a nyilatkozatot leadó magán-nyugdíjpénztári tag az állami társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe történő visszalépéséről csak és kizárólag a hatályba lépett jogszabályi korlátozásra figyelemmel döntött, mert ellenkező esetben hátrányt szenvedett volna. Ezt az ONYF-nek valóban nem kötelessége elfogadni – ismerte el Juhász Istvánné. A másikat, a – már fent említett – pénztártagság fenntartásáról szólót viszont igen. A kormányrendelet szerint ugyanis a nyilatkozatot személyesen kell tenni, helyben kitölteni egy nyomtatványt, amelyen a rendelet csak a szükséges személyi információk feltüntetését taglalja. Juhász Istvánné azt javasolja azoknak, akik a Stabilitás nyomtatványával indulnak az ONYF-hez, hogy a helyszínen a nyugdíjfolyósító papírját is töltsék ki, és együtt csatolva kérjék az arról szóló befogadó nyilatkozatot.

Az ONYF megkeresésünkre azt a tájékoztatást adta, hogy egyenlőre nincs hivatalos álláspontjuk a panasszal kapcsolatban azonban javasolták, hogy keressük fel és kérjük ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) véleményét. A PSZÁF közölte: a nyilatkozatok megtételét követően a törvényben előírt feladatát elvégzi azonban a nyilatkozat tétel nem tartozik hatáskörébe így az adott panaszra nem az ő feladatuk válaszolni.

Az ügyben kerestük a jogalkotó Nemzetgazdasági Minisztériumot, aki tovább irányította megkeresésünket az ONYF-hez.

magánnyugdíj-pénztár PSZÁF mng Stabilitás Pénztárszövetség nyilatkozat ONYF tb nyomtatvány nyugdíj
Kapcsolódó cikkek