Magyar gazdaság

Tankötelezettség: Téves diagnózis, hibás terápia a kormány javaslata

Hevesen tiltakoznak az oktatással foglalkozó kutatók és szakértők a tankötelezettség jelenlegi 18-ról 15 évre történő leszállítása ellen. A kormány szerint viszont ma számos diák hagyja ott az iskolapadot, s túl sok olyan tanuló ül ott, akinek a munkaerőpiacon lenne a helye. A lemorzsolódási statisztikákat azonban az illetékes minisztérium sem ismeri, s arra sem tudtak válaszolni, miként képzelik el azoknak a gyerekek pályáját, akik 15 éves koruk után elhagyják az iskolát. A szakképzési problémákat illetően is megoszlanak a vélemények. A kormány szeptemberig egyeztet a törvényjavaslatról.

Hiányzó adatok

"A kormány álláspontja az, hogy csökkenteni kell a korhatárt. A nemzetközi gyakorlatban a 15-16 éves tankötelezettségi korhatár elfogadott. Az új közoktatási törvényről szóló egyeztetések természetesen továbbra is tartanak, hiszen ahogy az a Széll Kálmán Terv bejelentésekor is elhangzott, szeptemberig tart a tervek szerint a jogalkotási munka – írta lapunk megkeresésére a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI).

Mint arról korábban is beszámoltunk, a kormány a Széll Kálmán Terv bejelentésekor ismeretette, hogy a tankötelezettséget a jelenlegi 18-ról a diákok 15 éves korára csökkentené.

„Szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy minden generációban van 100 ezerből 20 ezer olyan, a tanulásra nehezen rávehető fiatal, aki nem szerez semmilyen végzettséget, de még aki bele is kezd valamilyen szakiskolába, annak jó része kimarad az iskolapadból (Vagyis a válaszból az derül ki, hogy a minisztérium a lemorzsolódást 20 százalékra teszi - A szerk.). A becslések szerint évente 5-6 ezer tanköteles korú gyerek egyszerűen eltűnik a közoktatás rendszeréből. Az ő kezüket a jelenlegi rendszer teljesen elengedi, és szakképzettség nélkül egy életen át tartó munkanélküliségre ítéli. Holott, mindannyian tudjuk, hogy elképzelhető az, hogy ha tanuláshoz nem is annyira „fűlik a foga” egy ilyen fiatalnak, a kétkezi munkát örömmel végezné, sőt tisztességes mesterember is válhat belőle, aki fenn tudja tartani magát és a családját, és nem segélyért áll sorba egész életében” – írta lapunknak a NEFMI államtitkársága.

A minisztérium szerint fontos tudni azt is, hogy az egyáltalán nem csak magánügy, hogy valakinek van-e kedve, vagy nincs tanulni, vagy dolgozni, hiszen ennek az árát közösen fizetjük: a segélyeket, a tartós munkanélküliséget  közpénzből – hangzik a NEFMI érvelése.

A sajtóosztály vezetője szerint Svájcban és Ausztriában is a gyermekek 15 éves koráig kötelező iskolába járniuk és semmivel sem nagyobb a lemorzsolódás, mint itthon, a 18 éves korig tartó tankötelezettséggel. Az azonban nem tudta megmondani, hazánkban pontosan hány diák esik ki az iskolapadból évente, mondván, erre vonatkozó pontos statisztikák nem állnak rendelkezésre, s a kérésre adott 20 ezres szám nem jó. Vagyis a minisztérium sajtóosztálya szerint az államtitkárság hibás adatokat adott lapunknak. Az ellentmondást nem sikerült feloldanunk sem nekünk, sem a NEFMI-nek.

Egy, az interneten elérhető tanulmányból kiderül, hogy állami finanszírozásból 2008-ban elindult egy, a középiskolák adatain alapuló lemorzsolódás mérésére alkalmas adatbázis, amelyet az egyébként a NEFMI-hez tartozó Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. üzemeltet. Az Educatio az úgynevezett OKTAZON-adatbázisa szerint összesen 1 520 758 diák tanult a tanköteles időszakban 2009/2010-ben. Ebből 137 416-an nem fejezte be tanulmányait. Ez azt jelenti, hogy a diákok alig több mint 9 százaléma morzsolódott le.

Nemzetközi példák

A minisztérium által egyébként példaként említett Ausztriában már évek óta a hazaihoz hasonló a diákok teljesítménye, sőt, 2009-ben jobban is teljesítettek a magyar tanulók, mint osztrák társaik. A diákok természettudományos, matematikai és szövegértési ismereteit felmérő PISA teszt tavaly decemberben ismertetett eredményei szerint az osztrák tanulók egyedül matematikában tudtak jobban teljesíteni magyar társaiknál.

Ausztriában a kötelező oktatás általános és szakképzési részre osztható. A kötelező oktatás azon év szeptember 1-jén kezdődik, amelyben a gyermek betöltötte hatodik életévét. A kötelező oktatás három részből áll. Az általános képzés 1-4 osztályig tart, majd ezt követi az alsószintű középfokú oktatás, végül a kilencedik osztályt kell kötelezően a fiataloknak elvégezniük.

Hollandiában a kötelező oktatás általános, középiskolai és szakképzésből áll. A kötelező iskolai oktatás két csoportra oszlik. Egyrészt 5-17 éves korig, másrészt választható egy5-16 éves korig tartó képzés, melyet egy kötelező, részidős oktatás követ 18 éves korig.

A PISA felmérésben rendre kiemelkedően teljesítő finn gyermekek hét éves koruktól iskolakötelesek, 16 éves korukig részesülnek általános iskolai vagy más, ezt helyettesítő képzésben. Az általános iskola alsó tagozata hat, felső tagozata pedig három osztályos. A középfokú oktatás alsó és felső szintre oszlik. Az észak-európai országban az alsó szintű középiskola után a diákok számos felső szintű középiskola (három éves képzés, mely érettségivel zárul), illetve szakközépiskola (két vagy három éves képzés, a végén alapfokú szakmai vizsgával) között választhatnak. Az oktatási rendszer mellett fontos kiemelni azt a tényt, hogy Finnországban az oktatás, maga a tanári pálya mérhetetlen társadalmi megbecsülésnek örvend. Az oktatók fizetése az átlagbérhez viszonyítva is kiemelkedő, s a pályára induló jelentkezőket is alaposan megválogatják.

Pokorni a közismeretek megalapozása mellett

Pokorni Zoltán, a Fidesz szakpolitikusa a Vasárnap Reggelnek adott interjújában kifejtette az oktatási rendszerben nem a gyerekek 15 éves korában kezdődik a probléma. Szerinte, ha egy diák nem tud beilleszkedni, az elsősorban a társadalom hibája, hiszen felnőtt egy olyan generáció, amelyik otthon nem kapott mintákat.

Már létezik felzárkóztató program

A végzettséget nem szerző diákok felzárkóztatására 2008-ban indult el az úgynevezett Dobbantó program, amelyet a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány indította az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával. Kijelölt szakiskolákban felzárkóztató kilencedik osztályt indítanak, az iskolákat pályázat útján választják ki, amelyek többéves, egyéni igényeinek megfelelő szakmai és anyagi támogatást kapnak. A pályázaton győztes intézmények az anyagi támogatás mellett szakmai segítséget is kapnak. Az alapítvány szakemberei tréningekkel, új oktatási tartalmak biztosításával és folyamatos, helyben nyújtott szakmai tanácsadással segítik a szakiskolák pedagógusait és vezetőit.

Szerinte a közismeretek megalapozása a kulcs, a fiataloknak olyan minőségű és mennyiségű információt kell kapniuk, amennyit képesek megtanulni és feldolgozni. Mint mondja, a nyolc év általános iskolai év kevés az alapozáshoz, legalább kilencre lenne szükség. Pokorni Zoltán szerint jelenleg 12-13 százalék az általános- és középiskolás lemorzsolódás, ugyanakkor nem említett statisztikai forrást. Uniós célkitűzés, hogy ez a szám 2020-ra 10 százalék alá csökkenjen. Az interjúból az is kiderül, hogy az oktatás átalakításával megbízott államtitkár, Hoffmann Rózsa, s közte folyamatos az egyeztetés, az esetleges véleménykülönbségek ellenére. Abban azonban egyetértenek, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek gondjára már iskolás koruk előtt megoldást kell találni. Erre esetleg megoldást jelenethet a kötelező óvodai beiratás.

Az uniós tagállamokban nem jellemző a kötelező iskola előtti intézményi beiratás.

Pokorni Zoltán az alapfokú oktatás átalakítása mellett a cégek költségvállalásával megvalósuló, német mintájú duális szakképzés magyarországi bevezetését szorgalmazza. Egy kilencosztályos alapiskola gondolata, a magyar viszonyok között, a kistelepülések nagy száma miatt a legreálisabb egy 4+5 osztályos iskolaszerkezet. Az alapképzés után léphetnének tovább aztán a diákok gimnáziumba, szakközépiskolába, a 2+2 éves szakképzésbe, illetve a duális szakképzésbe, az előrehozott, hároméves redukált szakképzésbe azonban csak azokat szabad beiskolázni, akik esetében más lehetőség nincs, akik különben kilépnének az iskolarendszerből.

A szakma szerint nem jó válasz a tankötelezettségi korhatár leszállítása

Az MTA Közoktatási Elnöki Bizottsága és a TÁRKI-Tudok a közlemúltban rendezett szakmai műhelysorozatot a témában. A kutatók szerint a tankötelezettség leszállítása nem válasz a piac kihívásaira.

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) tavaly végzett kutatása szerint a 2007-ben végzett szakmunkások többsége vagy továbbtanult, vagy már dolgozik (esetleg mindkettő). Csupán 12,7 százaléka válaszolt úgy, hogy nem is tanul, és nem is dolgozik. A magánszféra és a szakképzésben tanulók együttműködésére már eddig is megvalósult az úgynevezett tanulószerződés keretében, amelyet a 16-dik életévét betöltött, de még szakképzésben résztvevők és vállalatok köthetnek.

A legtöbb kritikát a Térségi Integrált Szakképző Központok (TISZK) és az (elméletben) azokat felügyelő Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottságok (RFKB) kapják. Az uniós pályázatokból létrejött központok, olykor nem kizárólag a térségekre terjednek ki, hanem vannak országosak is, nem minden esetben szakképző központként működik, s nincs közös gyakorlati infrastruktúrájuk sem, s nem működnek egységes intézményrendszerként. Az intézmények ellenérdekeltek a profiltisztításban, a nagyobb intézmények az erősebb fenntartók iskolái jobb érdekérvényesítő képességük révén előnyre tesznek szert a kisebbekhez képest. Nem megoldott a TISZK-ek fenntartása: az újonnan – leginkább pályázati pénzekből – beszerzett modern technológia is néhány éven belül elavul.

Az RFKB – mint a beiskolázási keretszámokról döntő testület - tagjai személyes vagy (jó esetben) szervezeti érdekeket képviselnek, nem alkalmasak egy-egy régió képzési, foglalkoztatáspolitikai döntéseinek meghozatalára. Mindezek mellett nem ismerik az intézményeket, a TISZK-eket, tájékozatlanok, s rosszul mérik fel a hiányszakmákat is - áll a kutatásban.

Ma Magyarországon 667 intézményben folyik középfokú szakképzés. Szakközépiskolában több mint 273 ezer diák tanul, a köznyelvben csak szakmunkás-képzőknek nevezett szakiskolák tanulóinak száma meghaladja a 135 ezret.

Nincs is szakmunkáshiány?

A sokszor emlegetett „szakmunkás-hiány” sem feltétlenül tükrözi a valóságot a kutatók szerint. Köllő János, az MTA közgazdásza szerint alapvetően két forrásra hivatkozva emlegetik manapság a szakmunkáshiányt. Egyrészt a hiányra panaszkodó vállalatok számának növekedéséből, másrészt a tervezett létszámfelvételeknél a legkeresettebb foglalkozások listájából (Az EBRD adatfelvétele alapján egyebek mellett szabó, varrónőt, lakatost, autóbusz-vezetőt, szociális ápolót, gondozót, kárpitost keresnek leginkább).

„A „hiányjelzés” azonban érdekvezérelt, túlérzékeny, pontatlan és nem azt méri, amit mérni szeretnénk” – mondta Köllő János. A szakmunkás hiányra panaszkodó vállalatok fele 1-2 főt, kétharmada pedig 1-4 főt keres a cég munkájához.

A közgazdász előadásában kitért arra, hogy Dániában és Németországban a tervezetthez hasonló duális szakképzés folyik. Mivel Németországban nem állnak rendelkezésre iskolatípusokra bontott adatok, a dán mintákkal hasonlította össze a magyar képzést. A felnőtt képzettséget felmérő nemzetközi kutatás, az International Adult Literacy Survey (IALS) szerint a jelenleg szakmunkásként dolgozók közül Dániában 12,9, hazánkban 11,2 osztályt végeznek el sikeresen átlagosan, a dán szakmunkások 52,3 százaléka vett részt a felmérés ideje alatt átképzésben, ez Magyarországon 18 százalék volt. A legdurvább eltérést a nyelvismeret terén mértek: Dániában 62,1 százalék, Magyarországon 0,8 százalék beszél angolul. Köllő János szerint az eredmények azt mutatják, hogy az nem megoldás, ha a szakmát tanulók a mainál is rövidebb idejű, a kompetencia-fejlesztésre az eddiginél is kisebb súlyt helyező képzés után a szakmájukban helyezkednek el.

Pontatlan és téves a diagnózis, hibás a terápia

A szakképzési koncepció részlegesen és pontatlanul felmért tünetek alapján felállított, téves diagnózison nyugszik, és hibás terápiát javasol. Oda szeretné visszajuttatni a középfokú szakképzést, ahonnét 15-20 évvel ezelőtt sikerült elmozdulni. Pedig ma könnyebb megállapítani, merre tart a világ, és hogyan működnek a sikeres (köztük a duális) szakképzési rendszerek.

Lannert Judit, a Tárki-Tudok oktatás és tudásfejlesztés kutatásával foglalkozó társaság vezérigazgatója is hasonlóan látja a helyzetet. Szerinte bizonyos szempontból nem szerencsés a vállalatokat bevonni, mert ők inkábba a vállalatspecifikus, semmint a szakmaspecifikus ismeretek csiszolásában érdekeltek. Az általános kompetenciák fejlesztése az állam vagy a kamara feladata lehet, de erre minden bizonnyal kevés a három év alatt heti egy iskolai nap. Vagy emelni kell az alapképzés hosszát vagy/és növelni kell a szakképzés alatt is a releváns kompetenciák fejlesztésére szánt időt. Mint mondja, „nem akadémikus képzésre van szükség, de többre a puszta gyakorlati képzésnél”.

Ezt az elképzelést a holland példa is erősíti, ahol a szakoktatáson alapuló képzés során a foglalkozások minimum 20, de maximum 60 százaléka lehet gyakorlati képzés, a fennmaradó időt az általános ismereti oktatás teszi ki.

Lannert Judit úgy véli, a gazdaság szereplői nem abban érdekeltek, hogy az oktatás intézményei a minél erőteljesebb szelekcióval, vagyis az elit és középréteg gyermekeinek újraelosztásával, a tanulói összetétel változásával próbálják az iskolai munka minőségét javítani, egyben hatalmas „selejtet” termelve, hanem abban, hogy az alapképzés valóban magas színvonalú legyen és a gyerekek jövőbeni boldogulásához fontos kulcskompetenciákat kifejlessze.

Emelni kell az alapképzés színvonalát

A szakember kutatásokra hivatkozva elmondta, hogy a kora gyermekkori fejlesztés és nevelés bővítésére és színvonalának emelésére lenne szükség. Az alapképzés színvonalát szerkezeti átalakításokkal is emelni lehetne. (Lengyelországban például 6+3 évre bontották az általános iskolai képzést.) A magolós tantárgyak helyett pedig kulcskompetenciákat- mint például a nyelvtudás, vállalkozói készség, kreativitás – kell fejleszteni a közoktatás minden szintjén.

A szakember nagy problémának tartja a jelenlegi rendszerben, hogy a szakiskolákban egyértelműen kimutatható egyfajta minőségi szelekció: nagy általánosságban az ilyen intézményekbe alacsonyabb képességű diákok, képzetlenebb pedagógusok kerülnek. „Az iskolai agresszió az intézménytípusok közül legsúlyosabban érinti a szakiskolákat, és ezen belül a nagyvárosi (megyeszékhelyen, fővárosban működő) intézményeket. A szakiskolák csaknem 50 százalékában okoznak problémát a súlyos agresszív cselekedetnek számító tanár-diák konfliktusok és az iskolai zaklatás. Ezek a viselkedések, a Tárki-Tudok adatai szerint, az általános iskolák harmadrészében, míg a gimnáziumok 10-15 százalékában jelennek meg” – tette hozzá.

A közoktatási törvénykoncepció néhány eleme – mint például a tankötelezettség csökkentése, a felzárkóztató osztályok bevezetése, rövidebb szakiskolai és szakközépiskolai program - vélhetően a szelekciót fogja továbberősíteni – hangsúlyozta Lannert Judit. A szakképzési rendszer átalakításakor figyelembe kell venni azt a lehetőséget, hogy az iskolapadból kiemelt diákokat foglalkoztató programok ideje nem haladja meg a két évet, s utána vissza lehessen terelni őket az iskolarendszerbe.

Lannert szerint lényeges, hogy a gyerekek többségét a normál oktatásba lehessen terelni. Fontos az is, hogy az életpályamodellben azokat a pedagógusokat, akik a hátrányos helyzetű gyerekek fejlesztésében sikereket érnek el, kiemelkedő jutalomban részesüljenek, juttatásukat meredekebben emelkedő bérskálára helyezzék.

-->

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek