Magyar gazdaság

Elérhetetlen honlap, menesztett szakemberek - Láthatóan haldoklik az ITD

Immár a külvilág számára is látható jelei vannak a korábban befektetés-ösztönzéssel és kereskedelemfejlesztéssel foglalkozó állami Zrt. agóniájának.

„Díjtartozás miatt a szolgáltatás felfüggesztve." Ez a felirat fogadja az olvasót, aki az ITD Hungary Zrt. honlapjának bizonyos részeit kívánja felkeresni. A többi között nem érhető el tartalom az egyes országokkal foglalkozó menüponton belül a kétoldalú kapcsolatok oldalakon. Az okot firtató kérdésünkre a tulajdonosi jogokat gyakorló MFB-nél azt mondták: „több szolgáltató szolgáltatja a honlapot, és elszámolási tisztázatlanság miatt az egyik szolgáltató tette ki ezt a feliratot".

Lehet egyébként, hogy egyes szolgáltatókkal nem rendezik a számlákat, de úgy tudjuk, hogy a még állományba tartozó alkalmazottak rendben kapják a fizetésüket.

Ám mindeközben folyik az ITD kiürítése. Most váltak meg 15 embertől, akik eddig a regionális irodáknál dolgoztak, s zajlik az egyedi kormánydöntéssel odaítélt állami támogatásokat (EKD) menedzselő csapat átmenetele is a munkát tovább vivő, de nem utódszervezetnek számító Nemzeti Külgazdasági Hivatalhoz (HITA).

Az ITD állománya a korábbi mintegy 250-ről már 100 köré került. Azok a munkatársak, akik az ITD után a HITA-nál folytatják a pályafutásukat vargabetűvel kerülnek új munkahelyükre. Ugyanis nem utódszervezetről van szó, ráadásul egy állami Zrt-ből egy, a közszférához tartozó hivatalba kerülnek. Aki a HITA-nál kívánja folytatni a pályafutását, pályázaton kell megmérettetnie magát.

Sokan azonban nem kívánnak mozdulni az ITD-nél. Ennek legfőbb oka, hogy nem szeretnék elveszíteni a korábban szerzett jogaikat. Hiszen számos olyan szakember van, aki a kezdetektől, vagy szinte a kezdetektől az ITD-nél dolgozott. Állásuk nem munkájuk minősége miatt került veszélybe, önhibájukon kívül kerültek ebbe a lehetetlen helyzetbe, ezért elbocsátásuk fejében a többi között jelentős összegű végkielégítés is jár a számukra.

Mint emlékezetes, az Orbán-kormány január elsejével egy vadonatúj hivatalt állított fel befeketetés-ösztönzési és üzletfejlesztési feladatokkal, s ezt a Nemzetgazdasági Minisztérium alá rendelte. Az ITD ezzel megszűnésre lett ítélve – hacsak nem találnak számára valamilyen más feladatot az MFB-csoporton belül, ahova tartozik.

elbocstásá ITD Hungary hita leépítés
Kapcsolódó cikkek