Szerencsejáték: új szabályok jönnek
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Lázár János fideszes képviselő kérdésére adott válaszát idézve a Népszava és a Napi Gazdaság keddi száma azt írta, hogy a tárcavezető szerint Magyarországon a szerencsejáték-iparon belül a két legsürgősebb beavatkozást igénylő terület a pénznyerő automaták, valamint az online szerencsejáték szabályozása.
A miniszter szerint a cél a visszaélés lehetőségének a minimalizálása, a megfelelő adóbevétel biztosítása, a fogyasztók védelme, valamint a szabályozott és ellenőrzött keretek közt való működés új jogi feltételeinek a kialakítása. A két témához kapcsolódó törvénymódosítókat a miniszter válasza szerint előreláthatólag még 2011 őszén az Országgyűlés elé terjeszti a kormány. A Világgazdaság témával kapcsolatos megkeresésére még a nyár elején azt válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium, hogy a tárca felülvizsgálta a szerencsejátékokra vonatkozó szabályozást, ez alapján szükségesnek látszik annak átalakítása, többek között az online szerencsejátékra és a pénznyerő automatákra vonatkozóan is. A most napvilágot látott tervek szerint 2012 első fél évében áttekintik a kártyatermek szabályozását is, és – ha szükséges – a teljes ágazatot lefedő új szerencsejáték-törvényt is kidolgoznak.
A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.


