BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Állami támogatás a multibeszállítóknak

Mindenkit pályázásra biztat, egyúttal gyors kifizetést ígér a nyerteseknek Siba Ignác, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség főigazgatója. Bővül a mikrohiteleseknek szóló kiírás, jön a beszállítói és az újabb kockázatitőke-pályázat is. Gazdaságfejlesztésre jelenleg több mint húsz kiírás kínál forrást.

Jó hír a pályázóknak, hogy megemelik a kombinált mikrohitel-pályázaton elnyerhető összeget, és a jövőben azok a vállalkozások is pályázhatnak erre a kiírásra, amelyek árbevétele meghaladja a 200 millió forintot. Ezt jelentette be lapunknak adott nyilatkozatában Siba Ignác, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) Gazdaságfejlesztési Programok Irányító Hatóságának vezetője. A részletekről egyelőre annyit közölt, hogy az eddig elnyerhető 4 millió forint vissza nem térítendő támogatás 10 millióra, míg a hozzá igényelhető hitel összege 8 millióról 20 millió forintra nő.

További ígéret, hogy novemberben 27 milliárd forintos kerettel megjelenik a beszállítói pályázati kiírás. Olyan vállalkozások pályázhatnak erre, amelyek már rendelkeznek beszállítói múlttal, és alkalmasak arra, hogy innovatív fejlesztéseik, belső hatékonyságuk növelése és kapacitásaik bővítése révén új megrendelőket és piacokat szerezzenek a nagy multinacionális cégek beszállítói hálózatában. Már csak az Európai Bizottság jóváhagyására vár a második kockázatitőke-konstrukció. Az NFÜ illetékesének reményei szerint novemberben ez is megjelenhet. A kiíráson belül elkülönül egy klasszikus kockázati tőke és egy magvető pályázat, az utóbbi az ígéretesen indult vállalkozásokat juttatja jelentős forráshoz.

Munkájuk eddigi mérlegét megvonva Siba Ignác közölte: a Gazdaságfejlesztési operatív programban (GOP) az idén beérkezett 4345 pályázat közül 3800 már az Új Széchenyi-terv (ÚSZT) eredménye. Az ÚSZT első pályázatainak beadásától eltelt hét és fél hónap alatt benyújtott támogatási kérelmek közül eddig 4000-et értékeltek, és ezek csaknem kétharmada, 2600 nyert. „Ez jó arány, ezért is biztatok mindenkit a pályázásra, és arra is, hogy ha kell, vegyék igénybe a pályázatírók és tanácsadók segítségét” – hangsúlyozta a főigazgató.

A legnépszerűbb továbbra is a mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztésére meghirdetett kiírás. Itt az átlagosnál is jobb a nyerési arány: eddig 1776 pályázatot értékeltek és 1317 nyert. A GOP idei új konstrukciói közül a mikrovállalkozások fejlesztésére kialakított kombinált mikrohitel kiírás vonzotta a legtöbb pályázót. Erre eddig 1229 pályázatot adtak be, közülük 1102-t értékeltek és 640 nyert.

Kérdésünkre az NFÜ főigazgatója cáfolta, hogy visszatartanák a számlák kiegyenlítését. „Ha a projektgazda benyújtja a számlát, és az rendben van, akkor kifizetjük, a célunk ugyanis az, hogy minél több uniós forrás gyorsan kerüljön a gazdaságba, ám azt nem engedhetjük meg, hogy mindez kontrollálatlanul történjen” – szögezte le. Rendszerint akkor csúszik a kifizetés, ha a kérelmezőnek köztartozása van, ha nem teljesen azt valósította meg, ami a támogatási szerződésben szerepel, ha olyan ráfordítások kiegyenlítését kéri, amelyek nem tartoznak az elszámolható költségek közé, vagy ha visszaélést követ el, például hamis adatot szolgáltat. „Bár egyszerűsítették az uniós források felhasználását, Brüsszelnek változatlanul szigorúak a feltételei” – mondta az NFÜ illetékese. Szerinte a projektgazdának is érdeke az, hogy minden rendben legyen, mert ha később szabálytalanságot találnak nála, akkor a támogatást kamattal együtt viszsza kell fizetnie.

A Gazdaságfejlesztési operatív program számokban

l 800 milliárd forintra írtak ki pályázatot

l a pályázók több mint 21 ezer támogatási kérelmet nyújtottak be

l a megítélt támogatás 453 milliárd forint

l a nyertes projekteknél az átlagos támogatási intenzitás 40 százalékos

l kifizetésként 204 milliárd

forintot kaptak a nyertesek

l a támogatott fejlesztések

teljes beruházási értéke 1000 milliárd forint

Kocsi Margit A Gazdaságfejlesztési operatív program számokban l 800 milliárd forintra írtak ki pályázatot

l a pályázók több mint 21 ezer támogatási kérelmet nyújtottak be

l a megítélt támogatás 453 milliárd forint

l a nyertes projekteknél az átlagos támogatási intenzitás 40 százalékos

l kifizetésként 204 milliárd

forintot kaptak a nyertesek

l a támogatott fejlesztések

teljes beruházási értéke 1000 milliárd forint-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.