Kemény összecsapás Simor és Járai között
Járai Zsigmond megismételte a korábbi álláspontját, nevezetesen azt, hogy komoly gondok vannak a jegybank gazdálkodásának átláthatóságával, az MNB vezetőinek fizetése meghaladja a közszférában elvárt fizetési plafonokat, az MNB indokolatlanul sokat költött a kommunikációs kiadásokra, és a tanácsadói szerződésékre.
Simor András ezzel szemben azt állította, hogy a jegybank működési költségei két év alatt 2,1 milliárd forinttal csökkentek, és idén is további durván 800 millióval csökkentik a működési költségeket, és a béreket is mérséklik 1,5 százalékkal.
Az Országgyűlés Költségvetési és Számvevőszéki Bizottsága elhalasztotta a döntést arról, hogy az MNB tavalyi gazdálkodásáról szóló jelentés, illetve a hozzákapcsolódó MNB felügyelő bizottsági jelentés alkalmas-e általános parlamenti vitára.
A testület 17 igen, és 2 nem szavazat mellett döntött Dancsó József (Fidesz) ügyrendi javaslata kapcsán arról, hogy a parlamenti testület az általános vitára való alkalmasságról várhatóan novemberben döntsön, azt követően, hogy az Állami Számvevőszék elkészíti saját jelentését a jegybank tavalyi gazdálkodásáról.
A bizottság hétfői keltezéssel ugyanis levelet kapott Domokos László ÁSZ-elnöktől, amelyben arra kérte a költségvetési bizottságot, várja meg a döntéssel a számvevőszéki jelentést, amely várhatóan novemberben készül el az MNB tavalyi gazdálkodásáról.


